Pár hete Ausztriában, Salzkammergut egyik taván, egy hidroplánfesztiválon jártunk, most a királykategória hidroplánnagymodellekkel folytatjuk a beszámolónkat. A fűben, a vízen és a levegőben a német repülőgépipar emblematikus gépei legalább kétméteres szárnyfesztávval alaposan kitűntek a sok száz modell közül. A páros légi fotók Gabrielle Prachinger munkái.
Négy Dornier, ami igazából csak három
A repülőiparban bevett szokás, hogy a gyárak modelljeiket az építés történelmi sorrendjében számokkal illetik. Nem mindig volt ez így, először neveket adtak az igazi modelleknek. Dornier Delphin, majd Dornier Zyklon, aztán Do-24 és az utóbbi az unoka Iren Dornier által modernizált változata, a Do-24ATT került naponta összeépítésre a fűhangárokban.
A Delfin és a Bálna a húszas évek utasszállítói voltak, már kialakult rajtuk a jellegzetes alsó vízi szárny, amely a másik két modellt is összetéveszthetetlenül Dornier-vá teszi.
Ezek a modellek egyedi építésűek, sok ezer óra munka fekszik bennük, többnyire az eredeti tervrajzok alapján születnek. Földi pilótáik rádiós távirányítással nemcsak repítik őket, hanem ők az építő ezermesterek is.
A kidolgozottság változó. Van, amelyik elég elnagyolt, de gyakran látni a részleteket még a pilóta fülkében is. Elképesztő, hogy a villanymotorok és az akkumulátorok képesek ezeket a tíz kiló körüli gépeket a levegőbe emelni.
A Tante Ju modellben a másolati pontosság százhúsz százalékos volt. A Lufthansa egykori hárommotoros utasszállító hidroplánján még a rádióantenna drótja is a pilótafülke tetejétől a függőleges vezérsík csúcsáig feszül. És a borítás beszerzése, az alumínium hullámlemez utánzata, sem volt egyszerű.
A pilóta – aki egyben repülő építője is – esetében nekem különösen a gép összeszerelésének rituáléja tetszett. A szállítás során a törzs alkot egységet, rajta a szárnytövek a motorokkal. A szárnyak további részét védve alumíniumfóliában tárolják a törzs mellett.
Összeszereléskor a szárnyon levő csűrőkormányok, fékszárnyak drótjait is összedugják, kis villanymotorok mozgatják azokat a belső vevőegység által közvetített földi parancsra. A nagy akkumulátorokat pedig tapadó korongokon szinte „beszíjazzák” a repülőgép törzsének üregébe, a súlypontjába.
