Tata a vizek városa, hova illene jobban a hidroplán, mint ide? Elődeim nyomán szervezőként nemcsak én, hanem az időjárás is kivételesen így gondolta, mert szombaton enyhén fodros víz és ragyogó napsütés fogadott minket. Kilenc pilóta, tizenhárom rádió-távirányitású (rc-), elektromos hajtású hidroplánmodell, néhány kicsi motoros és vitorláshajó-modell pörgette a látványt a mozgásban lévő több száz főnyi közönség legnagyobb örömére.
Pár éve a neten láttam, hogy Ausztriában milyen gazdag a hegyi tavakon az rc-hidroplánmodell-élet. Ahogy korábban jártam a nagy hidroplánfesztiválokra, gondoltam, ezt sem hagyhatom ki, írtam is róla többször itt a blogban.
A Salzkammergutban például egy apró strandon 15 éve hárman kezdték öt elektromos hajtású hidroplánmodellel, májusban 150 pilóta közel 400 villanymodellje repült már több napon keresztül ugyanott, köztük emblematikus történeti nagy hidroplánmodellek. Megállt a kés a levegőben, amikor a Dornier-kat bájos öregurak a levegőbe emelték, zúgott a taps a pilóta kollégáktól a landoláskor.
Talán mert nem vagyok pilóta, a rendezvényeken úgy éreztem, hogy ez több mint pilótatalálkozó, a pilóták mellett a közönség is, ha lenne, roppantul imádná. Az elektromos rc-hidroplán-repítés mint izgalmas látvány nem egy eldugott vizet, hanem frekventált, a közönség által jól látogatható helyszínt igényelne.
Jártamban-keltemben az elmúlt évben egyre többet hallottam a tatai hidroplánrepítésekről, a régi szép idők legendájába csomagolva. Pöfögős belső égésű motoros hidroplánok voltak ezek, bonyolult rádiófrekvencia-egyeztetésekkel repültek, belesimultak a tatai vizes fesztiválok gazdag programjába.
Majd 5-6 éve a hidroplán eltűnt a tatai fesztiválok műsorából. Az egyik utolsó hidroplánmohikánnal készített riportom után spontán együtt elhatároztuk, hogy újra élhetővé tesszük a hagyományt. A város szervezőként jól fogadott, köszönet érte, a városi tv ajánlott minket és filmet forgatott szombaton, a Hódy sportegyesület kajakot adott a mentéshez.
Szerintem a természetvédelmi területhez nem illik a pöfögős motor, szükséges az új, 2,4 GHz frekvencián dolgozó irányító, ezért csak elektromos hajtású hidroplánosokat hívtam.
A szombati találkozó programja roppant egyszerű volt: minél több repítés, amíg bírják az akkumulátorok és az utántöltők. Iván, a találkozó szakmai vezetője direkt a találkozó tiszteletére építette át Su-29-es vadászgép modelljét úszótalpas hidroplánná. Nem csoda, hogy műrepült vele.
A legidősebb pilóta – a nyitóképen együtt fogjuk a legnagyobb gépet – Metzger Ferenc, aki több mint ötven éve a hidroplánmodell-repülés doayenje, kis hab gépét a tatai tó felett is szolidan megrepítette, „tudjátok, gyerekek, a kor már óvatosságra int”, mondta huncutul.
A legfiatalabb pilóta, Dávid még nem érte el a huszadik életévét és szombat reggel még szerelte az úszótalpat a modelljére. Csaba, aki több mint kétszáz különböző modellel repült már, Debrecenből utazott a találkozóra, miként Győrből, Szentendréről is érkeztek pilóták hozzánk.
A közönség figyelme és a hidroplánok leszállásakor felcsendült tapsa, a sok család és gyerek igazi örömünneppé tette a hidroplánok találkozóját. Desszertként Iván a legnagyobb modell repítéséhez Pankát, egy helyi kajakos lányt fogadott másodpilótának. Ezzel köszöntük meg a vízisport-egyesület támogatását.
Végül ajánlom a kajakos lánnyal közös repítés részleteit és még több képet és videót a Vizirepülés oldalunkon a szombati tatai találkozóról.
