Hétvégén a lunzi tavon jártunk, ahol már tizedik alkalommal rendezték meg a hajómodellsportnapokat. Nagy a barátság az rc-hidroplán-repülőgépekkel, néha még igazi pilóták is megszeretik ezt a műfajt. Régi ismerőseink most a hidroplánjaik mellett hajókat is hoztak. Érdekes volt, hogy a száz kilométernél gyorsabban száguldó motorcsónakok pilótái maradtak a kaptafánál, nekik csak hajómodelljeik voltak.
Napjainkban kiszámíthatatlan időjárás sok helyütt tönkreteszi a szabadtéri rendezvényeket. Nem így volt az osztrák tó partján, hiszen a hajók és a hidroplánok lételeme a víz, ha felülről jön az áldás, a modelleknek meg se kottyan.
Péntek délután a tóparti strandon még sütött a nap. A hajómodellek inkább az állványokon, a hidroplánok pedig a füvön parkoltak. A szervezők két vízi pályát jelöltek ki. Egy kedélyes kis öbölben a kisebb hajók és apróbb hidroplánok mozogtak. A strandon lévő szabadtéri színpad előtt pedig a nagyágyú motorcsónakok és nagyobb fesztávú hidroplánmodellek fogtak vizet a parton álló pilótáik utasítására.
A családias légkört, a sok érdeklődő gyereket az esti és másnapi, néha tényleg szakadó eső sem tudta elmosni. Bár régi barátunk, Johann szombaton inkább csak üldögélt, nem volt kedve a rossz időben repülni. Amúgy az eső ellen jól védett a szabadtéri színpad nézőterének ferde teteje meg a vízi színpadon felállított esővédő ponyva.
Egyfelől a 22. századi csúcskategória, másfelől a történelmi elegancia jellemezte a hajókínálatot. Meg a repülőgépekénél egyszerűbb rádió-távirányító, ahol a gázkar és a kormány elég volt a száguldáshoz vagy a sétahajózáshoz. Utóbbinál mi magyarok is lehettünk kapitányok.
Száz kilométer fölött kicsi és nagy hajók fröcsögték maguk mögött a vizet. Sima motor, turbina hajócsavarokkal, vagy a katamarán közepén a turbina ontotta a lóerőket. A leggyorsabb hajó 160 km/h-s végsebességgel repesztett. Néhány bukás is színesítette a műsort, egy bátor pilóta a 16 fokos vízben beúszott a felfordult hajójáért, amúgy elektromos hajtású, igazi hajó volt a mentőangyal.
Az old timer hajók, vitorlás és egyéb jachtok gyönyörűek voltak. Gőzhajómodellek igazi füsttel takarták el magukat, néha tűzoltóhajócskák locsolták le őket. Hidroplánpilóták is jöttek a kedélyes kis öbölben apróbb hajóikkal lazítani.
Harminc egynéhány hidroplán a késő tavaszi nagy találkozó több száz gépéhez képest csak különlegesség volt a hajók között, de ne csodálkozzunk, végül is rc-hajó-fesztiválon jártunk.
Az osztrák rc-hidroplán-élet meghatározó alakja, Johann nélkül nincs pilótatalálkozó. Ő többek között egymaga építette különleges orosz eredeti csupaszárny-kacsaszárny modellel, a Pelican II-vel is a levegőbe emelkedett. Egy másik osztrák pilóta, Thomas szintén a maga alkotta habgépével repült legszívesebben, lassú belső zene ritmusára süllyedt, emelkedett vele. Általános iskolás fiát pedig több alkalommal egy másik hidroplánjával és tankábellel oktatta.
A két távirányítót összekötő kábel miatt az oktató szükség esetén a saját irányítóján belenyúlhat a kormányokba. Az oktatás jó magasan és egy oldalsó légtérben történt. Ha a tanuló bénázik, akkor a hidroplán magasságvesztését atyai parancsra a nebuló korrigálhatja.
Manfréd egyetemista fiával már tíz éve közösen jár a vizekre. Az egyik képen pedig már ott az utánpótlás. Míg a kis srác az eszközök között mászik, addig a nagyobb már apa kezébe adja a hidroplánt. Pilóta lesz belőle nemsokára. A találkozóról még több kép itt.
A Hidroplánok blogunk a vízre szállás báját nemcsak szövegben a blogban, hanem a tatai öreg tavon is kínálja. Aki teheti, éljen vele.
