Hétvégén a lunzi tavon jártunk, ahol már tizedik alkalommal rendezték meg a hajómodellsportnapokat. Nagy a barátság az rc-hidroplán-repülőgépekkel, néha még igazi pilóták is megszeretik ezt a műfajt. Régi ismerőseink most a hidroplánjaik mellett hajókat is hoztak. Érdekes volt, hogy a száz kilométernél gyorsabban száguldó motorcsónakok pilótái maradtak a kaptafánál, nekik csak hajómodelljeik voltak.
Napjainkban kiszámíthatatlan időjárás sok helyütt tönkreteszi a szabadtéri rendezvényeket. Nem így volt az osztrák tó partján, hiszen a hajók és a hidroplánok lételeme a víz, ha felülről jön az áldás, a modelleknek meg se kottyan.
Péntek délután a tóparti strandon még sütött a nap. A hajómodellek inkább az állványokon, a hidroplánok pedig a füvön parkoltak. A szervezők két vízi pályát jelöltek ki. Egy kedélyes kis öbölben a kisebb hajók és apróbb hidroplánok mozogtak. A strandon lévő szabadtéri színpad előtt pedig a nagyágyú motorcsónakok és nagyobb fesztávú hidroplánmodellek fogtak vizet a parton álló pilótáik utasítására.
A családias légkört, a sok érdeklődő gyereket az esti és másnapi, néha tényleg szakadó eső sem tudta elmosni. Bár régi barátunk, Johann szombaton inkább csak üldögélt, nem volt kedve a rossz időben repülni. Amúgy az eső ellen jól védett a szabadtéri színpad nézőterének ferde teteje meg a vízi színpadon felállított esővédő ponyva.
Egyfelől a 22. századi csúcskategória, másfelől a történelmi elegancia jellemezte a hajókínálatot. Meg a repülőgépekénél egyszerűbb rádió-távirányító, ahol a gázkar és a kormány elég volt a száguldáshoz vagy a sétahajózáshoz. Utóbbinál mi magyarok is lehettünk kapitányok.
Száz kilométer fölött kicsi és nagy hajók fröcsögték maguk mögött a vizet. Sima motor, turbina hajócsavarokkal, vagy a katamarán közepén a turbina ontotta a lóerőket. A leggyorsabb hajó 160 km/h-s végsebességgel repesztett. Néhány bukás is színesítette a műsort, egy bátor pilóta a 16 fokos vízben beúszott a felfordult hajójáért, amúgy elektromos hajtású, igazi hajó volt a mentőangyal.
