Ilyen metálban utazna Palahniuk

Életre kelt a Harcosok klubja? Metálban tuti. Itt a The Tumor Called Marla belépője. Exkluzív premier.

Mikor először bejelentkezett a The Tumor Called Marla az Ígéretes titánokba, már csak a neve miatt is éreztem egyfajta vonzalmat. Egy Chuck Palahniuk-fanatikusnak a Harcosok klubja húsz év után is egyfajta irodalmi, társadalomkritikai biblia, így nem kérdés, hogy erre utalni nálam főnyeremény. A „nem a pénztárcád vagy, és nem is a bankbetéted” szöveg pedig örökre beleég az ember retinájába. Ahogy a David Fincher-filmadaptációt sem lehet megunni, ma is jó szívvel ajánlom boldog-boldogtalannak.

Már csak ezért is hallgattam rommá lelkesen a hatfős csapat – Gerő András, azaz Hekkky és Burai Anna (ének), Lauter Attila (gitár), Farkas Krisztián (gitár), Jegyinák Roland (dobok), valamint Kneif Geri (basszusgitár) – bemutatkozó, Trance munkacímen nálunk debütáló hétszámos anyagát. (Ráadásul csavarként, hogy a nepotizmus végül úton-útfélen utolérjen, Gerit már ismerem egy jó ideje. Bocs, Gerikém, ezt jeleznem kell, mielőtt a hátunkon csattan az ostor, haha!)

Bréking: szavazás!

Alapjáraton egyébként nem vagyok az a metálarc, s épp ezért csak célirányosan hallgatom a műfajt, abból is mindössze néhány finn, norvég bandát. Általában az elnyújtott, teátrális, hosszan kiénekelt dallamos darabok fognak meg. Főleg, ha egy jó női torokból szólnak.

Így a The Tumor Called Marla muzsikája sem feltétlenül az én világom, mégis sok szempontból bejön az anyag. Nagyon ötletes például az elektronika, az elektronikus ütemek megjelenése, jót tesz az összképnek, és ad egy kellemes bukét az egésznek. Emellett szerintem kifejezetten izgalmas a női-férfi ének duója, illetve amolyan dialógusszerű váltakozása. Anna és Hekkky tök jól kiegészíti egymást. Nem szokványos megoldás, épp ezért működik.

Elsőre úgy tűnik, az egész anyag a névadó Trance-re van ráhúzva, mintha minden út oda vezetne. Meg kell hagyni, valóban ez a húzódarab, érződik, hogy leginkább erre feküdtek rá. Aki azonban többször is figyelmesen végighallgatja az albumot, megtalálhatja az apró gyöngyöket a hangjegyek között. Nekem például nagy kedvencem lett A Different Tension. No, ha már annyit matekoltam a dolgokról, itt az egész anyag, amely után kifaggattam a tagokat is. Hajrá!

– Tavaly márciusban állt össze a csapat, viszont az első ep most jön ki. Ez az jelenti, eddig kerestétek a saját hangotokat, vagy így jöttek össze a dolgok?
Hekkky: Még most is keressük, szeretünk kísérletezni. A sok idő eltelte technikai okokkal, valamint egy jó adag lustasággal igazolható első körben. Mentségünkre szóljon, hogy majdnem kimaxoltuk a lehetőségeket, valamint rengeteg időt fordítottunk a részletekre.
Geri: Így van, igazából még most is keressük a hangunkat, és sokáig keresni is fogjuk. Ez azért új csapat, idő kell, mire megfelelően összerohad, ha-ha. Most lett meg a végleges felállás is.

– Egy férfi- és egy női énekkel nyomultok. Ez a kettős hangzás tudatos volt, vagy kísérletező jelleggel vágtatok bele, és bejött?
Anna: Hekkkyvel már korábban is voltak közös projektjeink, így tudtuk, hogyan szólunk együtt. Mielőtt belevágtunk a Marlába, azért volt bennem egy halvány kérdőjel, hogy ebben a műfajban mennyire fog helyt állni a dupla vokál, főleg az én hangi kvalitásaimat, „líraibb” hangszínemet illetően, de szerencsére hamar kiderült, hogy működik a dolog.

– Nem vagyok nagy metálszakértő, de észrevettem, hogy a lemezen váltakozik a szépen eldolgozott, már-már teátrálisnak ható, sok skandináv metálcsapatra jellemző előadásmód a zúzósabb, darálósabb, rakkolósabb, hörgősebb elemekkel. Ebben mennyi a tudatosság? A számszerkezetek felépítésekor ezeket előre kisakkoztátok?
Attila: Nem hiszem, hogy sok köze lenne a skandináv metálhoz, ha csak nem Thort néz valamelyikünk, miközben megjelenik a villanykörte a feje felett. Egyáltalán nem a tudatosságra törekszünk, ez inkább affajta kontrollált káosz, egy hatalmas massza, amely önmagát alakítja hallgatás közben.
Geri: Nem nagyon követjük a sztenderd pop-rock dalépítkezést – verze-refrén-verze-refrén-refrén-refrén-refrén-refrén –, sokkal inkább a saját ízlésünkre alapozunk: valahova megkívánunk egy „parasztabb” zúzást, ahol bréket érzünk jónak, oda meg brék kerül.
Hekkky: A teátrális kontra „paraszt” témák hangulati koncepció volt. Annyi közünk van a skandináv metálhoz, hogy az egyik ismerősöm beszél finnül. Konkrét szerkezet sosem volt, hangulatokra építkezünk. Írjuk a dalt elölről, és az lesz a következő téma, amit a legjobban megkíván. Gyakorlatilag magukat építették fel a dalok.
Krisz: A dalok alapötletei általában Attilától és Hekkytől származtak, bár a végleges formájában mindenki benne van. Úgyhogy bátran ki merem mondani, hogy közös gyermekről van szó, amely hiába torzszülött, szeretjük, mert a miénk.

– Picit az alkotási folyamatnál maradva: ki, kik írják a dalokat? Hogyan álltak össze a számok? Próbán karcoljátok őket össze, vagy valaki kész témákkal érkezik?
Attila: Ez eddig úgy volt, hogy átmentem teljesen letisztult elmével Hekkkyhez, elindított egy tetszőleges takkjelet, és improvizáltam minden átkötést, refrént, intrót satöbbi. A hangzásvilág magáért beszél, nem ragaszkodunk a neoklasszikus sredderek – manapság már a szomszéd Bözsi néni is az – által bevált formulákhoz, riffképzésekhez. Ezekre az alapokra hozza Hekkky az elektrotémákat és az éneket, Geri pedig a basszusszekciót. A következő anyag megírásához már egy Victor Wooten-oktatóvideóból merítettem ihletet, mégpedig azt, hogy muzikálisan gyakoroltam különböző technikákat. Így olyan riffeket lehet írni, hogy a Trance anyaga kiskutya füle hozzájuk képest.

– Ami nekem nagyon szimpatikus, hogy bátran nyúltatok az elektronikához is, és így még izgalmasabb a dalok hangzásvilága. Honnan jött ez a kikacsintás?
Anna: Egyre divatosabb mostanában olyan hangszeres műfajban alkotni, ahol jelen van az elektronika is, bár nálunk nem a trendek követése volt a fő motiváció, hanem, amit te is mondasz, hogy valami izgalmas, különleges atmoszférát hozzunk létre azáltal, hogy elektronikával színesítjük a hangzásvilágot. Talán ez a harmónia az, ami miatt felfigyeltek ránk külföldön is.

– Van-e a szívetekhez igazán közel álló, netán vicces genezissel bíró darab a hét dal közül?
Hekkky: Minden dal valós eseményen alapul, mind elgondolkodtató, furcsa szituációkból merítkezik, mondjuk ki: többnyire elképesztően rossz élményekből, amelyeket az ellenségeimnek sem kívánok. Ez a héttételes történet ennek az atmoszférának a kivetülése, afféle útmutatónak készült a kétségbe- (transzba) esett hallgatónak. Mindegyik negatív hangvételű, mégis pozitívan érzek most. Azt hiszem, valami ilyesmi lehet az önmegvalósítás, úgyhogy természetesen egytől egyig mindegyik közel áll hozzám. Ha nem gerjesztené a brigád folyamatosan egymásban az inspirációt, ebből semmi nem lett volna az ég világon.
Geri: Nehéz kérdés, mindegyik dalt saját gyermekemnek érzem. Ha ki kellene emelni egyet, akkor talán most a Basement Tapes áll a legközelebb hozzám. Vagy a Trance. De öt perc múlva már nem így lesz valószínűleg.
Attila: Az igazi kis gyermekemnek azt tartom, amelyhez nem voltak se alapakkordok, se hangnem, se takk megadva: az A Different Tension. A drága kis szentem egyetlen kis pontból nőtte ki magát az album egyik legtöbb munkát igénylő számává.
Anna: Mindegyik szám közel áll hozzám, és mindegyik más okból. Ez a lemez olyan nekem, mint egy kellemes agymosás A Trance-szel elég könnyen tudok azonosulni, de ott van az instrumentális outró, a Disconnect is: az a cseresznye a hab tetején, amikor még utoljára egy teljesen más világban találod magad, aztán visszazuhansz a valóságba.

– Gondolom, a banda nevét a Palahniuk-féle Harcosok klubja ihlette. Ez olyan izgalmas, főleg mert az egyik kedvenc regényem, és a David Ficher-féle feldolgozás sem piskóta. Szerintetek ő ilyen metált nyomna, ha a műfajban utazna? Avagy: ti lennétek a metálharcosok klubja?
– Az tuti!

– Akik követnek benneteket, látják, sűrű a programotok, rendesen be vagytok táblázva, aminek nyilván ti örültök a legjobban. Legközelebb december 11-én láthat benneteket este nyolctól a közönség a KVLT-ben. Mi a további menet? Turné? Fesztiválok?
Hekkky: Szeretnénk mindenhova eljutni, ahova csak lehet. Jövőre akár kisebb fesztiválokra is benézni, de mindenekelőtt szakmailag szeretnénk bizonyítani.

Ha magatokra ismertek, és úgy érzitek, ti is ilyen előadók, zenekarok vagytok, írjatok nekünk a [email protected] címre! Szívesen vesszük, sőt örülünk neki. Ha tudtok olyan bandát, amelyben valóban ott az a bizonyos sansz, írjatok! Nagyon érdemes követni a közösségi oldalainkat is (Facebook, Tumblr, Instagram és Twitter), ahol további hasznos információkról, hírekről, egyéb érdekességekről, koncertajánlókról lehet olvasni, illetve a hét zenekarának kampányát is itt lehet figyelemmel kísérni.

Ui.: Kedves zenekarok, jelentkezők! Nem hittem, hogy ennyire gyorsan ilyen népszerűek leszünk, aminek örülünk, ám ezzel párosul az, hogy a sok jelentkező miatt türelemmel kell lennetek. Fontos aláhúzni, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek lehetőséget adunk, ám az „egy hét, egy zenekar” elvéhez ragaszkodunk, és mint írtam többször is, ennek épp a riportos, emberszagú közelség a lényege, nem a darálós, agyatlan „ctrl+C, ctrl+V” hentesmunka. Csüggedni tehát még csak véletlenül sem szabad, annál inkább követni, figyelni és jó zenéket hallgatni tehetséges magyar zenekaroktól. Nagyon nagy köszönet nektek! Senkit sem hagyunk el, még csak véletlenül sem!