„Én láttam olyan dolgokat, amiket ti, emberek, el se hinnétek. Lángoló csatahajókat az Orion peremén. Gyilkos sugarakat az éjben a Tannhäuser-kapunál. Mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint könnyek az esőben.”
Magam előtt látom, hogy ezért biztos sokan megnyúznának, főleg a keményvonalas Szárnyas fejvadász-fanatikusok. Nem tudok azonban mit tenni, nekem elsőre és másodikra, sőt még utána is Rutger Hauer, akarom mondani, Roy Batty monológja ugrott be a Lightning Lips fedőnevű formáció bemutatkozó kislemezéről.
Az egyszemélyes csapat mögött amúgy az elsőként szintén az Ígéretes titánokon bemutatkozó The Sophisters egyik tagja, Bordás Máté áll. A háromszámos Lo-Fi Tales I. – amely egy sorozat kezdete – pedig egy igen izgalmas anyag. Elsőre talán úgy tűnik, mintha szétesne az egész, mintha túl sok lenne a disszonancia, ám ahogy többször nekifut az ember, egyre jobban összeáll az anyag fülben és fejben is.
Nekem kifejezetten tetszik a hangulatvilága. A nyers, gitárdominanciára épülő dark-pop most amúgy is menő. S külön öröm, hogy az utánpótlásért nem kell sírva elfutnunk Skandináviába, hiszen itt van az orrunk előtt. Máté cucca pedig amúgy teljesen olyan, mintha egy neo-noir tudományos fantasztikus film zenéje lenne. Nem hiába ugrott be róla Ridley Scott 1982-es remekműve.
S hogy miről is van szó? Ím itt az anyag, lehet szépen hallgatni, és eközben a hajtás után Máté velősen s tömören válaszol is pár kérdésre a kislemezzel, meg a zenei koncepciójával kapcsolatban. Érdemes azt is figyelmesen elolvasni.
– Mikor s hogyan jött az ötlet, hogy összepakolod a Lightning Lips formációd?
– 2015 nyarán. Szakadt az eső, kitettem az erkélyre egy kondenzátormikrofont, felvettem az esőt meg a mennydörgést, és erre akartam játszani valamit.
– A szólódat közben a The Sophistersszel együtt nyomod. Hogyan tudod a két dolgot összeegyeztetni? A srácok hogy fogadták az „elhajlásod”?
– Nem elhajlás, ez más téma, más hangulat, más motiváció, más zene. Ha minden ötletem illene a The Sophistershez, nem lenne ez a projekt, az ötletek meg csak úgy omlanak rám. Ez szerintem sokaknak ismerős.
– Teljesen egyedül vetted fel a három számot, vagy segített benne valaki?
– Egyedül vettem fel. Egy tavalyi kisebb befektetésem volt egy külső hangkártya, pont ezért, hogy egyedül végezhessem a produkciós munkákat.
– Mennyi ideig dolgoztál rajta? Honnan jöttek a dalok? Volt-e ezzel kapcsolatban valami alapkoncepciód, vagy csak kiírtad magadból, ami foglalkoztatott?
– Kezdetben nem volt koncepció, csak felesleges ötletek, de ennek az EP-nek már az a rugója, hogy egyemberes meló legyen az egész. Egy egyszerű cucc húzós gitártémákkal, hangzással.
– Az egyszemélyes formációknál alapkérdés, a dolog miképp működik majd koncertkörülmények között. Te ezt hogyan tervezed, egyáltalán célod-e, hogy ezzel a kislemezzel élőben is megjelenj?
– Egy-két alkalmat mindenképp megpróbálok. Ha jó lesz, a közönségnek is és nekem is, akkor folytatom majd biztosan. Az kérdéses, hogy maradok-e egyedül. Amúgy készül egy második EP is.
– Végül pedig a kedvenc bugyuta záró kérdésem: kiknek ajánlod a kislemezed?
– A produkciós folyamat miatt talán azoknak, akik hasonló projekteken gondolkoznak. Az ilyen demózgatás, kísérletezgetés, lo-fi cuccok érdekesek lehetnek. Nem veszít vele senki, ha ilyesmik feltűnnek.
Friss információkért nagyon érdemes követni a Facebook-, a Tumblr- és az Instagram-profilunkat is.
