Kivárás: az új lakások nyomhatják le a régiek árát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elkövetkező egy-két évben tömegével jelennek meg az új otthonok. Kérdés, megvárják-e ezt a vevők.

SzE
2016. 06. 28. 16:26

A lakóparki lakások árát többek között az határozza meg, hogy milyen a környék, illetve milyen állapotban van maga a lakás. Önmagában az nem nagyon számít, hogy maga az épület pontosan melyik évben épült. Szintén sokat nyom a latban az, hogy az adott lakópark kiemelkedik-e valamivel a többi közül. Zuglóban például a legdrágábbak közé tartozik az, amelyet anno a Cordia épített. „Ebben a városrészben most 380-450 ezer forint között mozognak az újszerű lakóparki lakások négyzetméterárai, ritkább esetben pedig az 500 ezer forintot is elérik. Ennek ellenére persze kínálnak 500-700 ezer forint közötti négyzetméterárakon is ilyen ingatlanokat, ezeknél azonban egyértelműen túlárazottságról beszélhetünk, ennyiért gyakorlatilag eladhatatlanok a lakások” – jegyezi meg Sebestyén Tamás. Érdekes az is, ha összehasonlítjuk az árakat a XIV. kerületben található panellakások áraival: ekkor mintegy 150 ezer forintos különbséget kapunk, míg a téglaépítésű, használt lakások árai valahol a kettő között helyezkednek el. A különbség pedig egyre csökken.

„A XI. kerület némileg drágább, hiszen itt 450 ezer forintnál indulnak a négyzetméterárak, ráadásul ezek az összegek a nagyobb alapterületű, három-négyszobás lakásokra vonatkoznak, melyeknek négyzetméterára a legalacsonyabb” – emeli ki Nagy Csaba. Hozzáteszi, hogy a többi lakásméret esetében alapvetően az 500 ezer forint lehet a kiindulási pont. Ezen a környéken a panelek legalább 30 százalékkal, míg a használt lakások 20 százalékkal olcsóbbak az újszerű lakóparki lakásoknál. Ilyen ingatlanból a legdrágábbat a kerület gellérthegyi részén találjuk, 10-15 éve épült lakóparkokban. Ezek egymilliónál induló négyzetméterárát azonban kevesen fizetik meg, annak ellenére, hogy itt már nincsenek telkek, tehát új építések nem is várhatók.

Az ingatlanosok arra külön fölhívják a figyelmet, hogy jelenleg már nagy számban épülnek azok az új lakások, melyeknek átadása jövő évben várható. Ezek már 500 ezer forintos négyzetméterártól megvehetők, miközben ugyanennyibe kerül az újszerű lakás is ugyanazon a környéken. Ennek hatására várható, hogy az újszerű lakások és ikerházak árai csökkenni fognak az elkövetkező időszakban. Ez azonban csak másfél-két év múlva lesz érezhető, addig még tudják tartani magukat a négyzetméterárak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.