Világvége Budapesten! Nem fővárosi olvasóinkat nyilván bosszantani fogja, hogy új rovatunkat, a Koffeint ezzel kezdjük, de mivel az ország vízfejű, muszáj foglalkoznunk azzal, hogy ma várhatóan összeomlik Budapest. Ez persze így mértéktelenül túlzó állítás, annyi bizonyos, ma nagyon sokan valamiféle armageddonra készülnek Pesten, mivel a hétfői lesz az első olyan hétköznap, hogy a 3-as metró jelentős szakaszát a felújítás megkezdése miatt lezárják (az első járatindulástól este 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-Központ közötti szakaszon, továbbá esténként, szombaton és vasárnap a teljes vonalon, várhatóan egy teljes évre).
A következő hetek szitokszava minden bizonnyal a „metrópótló busz” lesz.
Érdemes lehet tanulmányozni mindeközben a BKK honlapján frissülő információkat is.
Összefoglalónk infografikákkal arról, hogy milyen munkálatokat terveznek az érintett szakaszokon:
Én mindenesetre azt javaslom, aki teheti, üljön biciklire – én is így teszek. Egyébként ezt tanácsolja a Magyar Kerékpárosklub is, amely szervezet jó érzékkel ma reggel indítja el a 3-as metró lezárásához kapcsolódó Metrópótló kampányát, ami bringás reggelivel és sajtótájékoztatóval startol a lezárt Gyöngyösi utcai metróállomásnál. Mi ott leszünk, és ezt követően riportereink is rajzanak majd ide és oda a városban, hogy beszámoljunk arról, mennyire borul majd a főváros tömegközlekedése.
A nagypolitika is aktivizálja magát természetesen. Horváth Csaba (MSZP) fővárosi képviselő is korán kel ma például: fél nyolckor már az Újpest Áruháznál lesz, ahol „Tarlós átverte a metrópótló buszokkal a budapestieket” címmel a metrópótló busz megállójánál tart sajtótájékoztatót.
Devizahitel vitanap. Egészen más értelemben ígérkezik rázósnak az Országgyűlés mai ülése. A fő téma – várhatóan öt órán keresztül – a devizahitel-károsultakról szóló vita lesz, amelyet az LMP kezdeményezett. (Múlt kedden egyébként a parlament meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot.) A vita az LMP és a Jobbik szónokainak pergőtüzével indul, de később sor kerül Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes felszólalására is. Az MSZP pedig az utcán lép akcióba: mire ezeket a sorokat olvassák, Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Szakács László frakcióvezető-helyettes már valószínűleg javában tartja a sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzeti Bank budapesti székháza előtt „a devizahitel- és brókerbotrány fő felelőseiről”.