A cseh törvényhozás törvényben örökítette meg a cseh politikus Eduard Benes (1884 – 1948) érdemeit. A 183 parlamenti képviselőből 118 támogatta a törvényjavaslatot, mellette voksoltak a baloldali pártok, és támogatták a polgári demokraták (ODS) is.
Benest súlyos felelősség terheli az Osztrák-Magyar Monarchia szétveréséért éppen úgy, mint a nevét viselő, a németek és magyarok kollektív bűnösségének tételéből kiinduló rasszista dekrétumokért. E rendeletekkel fosztották meg állampolgárságuktól és vagyonuktól Csehszlovákia nem szláv nemzeteit, s készítették elő, mintegy 300.000 halálos áldozatot követelő kitelepítésüket. A lépéssel – megfigyelők szerint – Prága provokatív választ adott a német elüldözöttek szövetségének azon kérésére, hogy Csehország EU-tagsága előtt semmisítse meg az még hatályban lévő Benes dekrétumokat.
A Prága törvénybe foglalta Eduard Benes érdemeit
A cseh parlament törvényt hozott Eduard Benes, egykori cseh miniszterelnök és államfő érdemeiről. A képviselőház nagy többséggel szavazta meg az előterjesztést.
2004. 02. 25. 16:54
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!