A baloldalon is létezik a cionizmus kritikája

Az európai baloldal mindig is tolerálta, vagy mentségeket keresett a radikális iszlamisták zsidógyűlöletére, az iszlamista antiszemitizmusra és a palesztin terrorizmusra is, hiszen a zsidókat elűzték Európából, és így a palesztinok bizonyos értelemben az európai antiszemitizmus áldozatai.

A negyedrészt az SPD által birtokolt Frankfurter Rundcshau című baloldali napilapban Michael Walzer Kettős mércék címmel elemzi az új antiszemitizmust és a baloldali Izrael kritikát.

A jobboldali antiszemitizmus mellett mindig is létezett a baloldalon is a cionizmus és Izrael kritikája, amely ez utóbbi esetében nemcsak az állam politikáját, de annak létét is megkérdőjelezte. Annak ellenére, hogy ez a kritika a felvilágosultság igényével lépett fel, ez a bírálat csak igen nehezen érthető meg, hiszen alig mutat hasonlóságot azzal, amit ugyanazok a baloldaliak más nacionalizmusokról és más nemzetállamokról mondanak.

A radikális iszlamisták zsidógyűlöletét az európai baloldal tolerálta, illetve mentségeket keresett rá. Az iszlamista antiszemitizmusra és a palesztin terrorizmusra, mint a Jordán nyugati partjának és a Gázai övezetnek a megszállására, valamint a jobboldali izraeli kormányok telepítési politikájára adott legitim, ha némileg túlzott válaszként tekintenek. Azonban mindketten tagadják nemcsak a megszállás legitimitását, hanem magát az izraeli állam létjogosultságát is – amit ők, amint látom, egyetlen más állam esetében sem tesznek meg.

Ma mintegy ötmillió zsidó él Izraelben, többségük ott született. Minden elfogadható megoldásnak ebből a tényből kell kiindulnia. A zsidókat elűzték Európából, és a palesztinok bizonyos értelemben, az európai antiszemitizmus áldozatai. Azonban a közel-keleti válság során néhány kulcsfontosságú pillanatban lehetőség lett volna egy önálló Palesztin állam létrehozatalára. Hogy a palesztinok máig áldozatok, azért jórészt saját felszabadítási mozgalmuk a felelős. Ezért a PFSZ kritikája hasznos kifejezése lenne a baloldal palesztinok jóléte iránti elkötelezettségének.

Walzer érvelését a következő gondolatkísérlettel támasztja alá: Próbáljunk ki egy provokatív analógiát. Képzeljük el, a második világháború után az elűzött német menekülteket huzamosabb ideig táborokban helyezték volna el, mert az integrációjukat megtagadták. Kinek az áldozatai lennének ezek a menekültek? Milyen állapotban lenne a német politikai ma? Milyen lenne a Németország és Lengyelország közötti viszony?