„Gyakran a reformerekkel van baj”

Nem is mindig a reformokkal, hanem gyakran a reformerekkel van baj. A modernizálók általában egy reform-diktatúra stílusában kormányoztak, mintha semmi szükségük nem lenne a nyilvánosság támogatására. Nem vették észre a polgároknak a közszolgáltatások kapcsán megemelkedett minőségi elvárásait sem.

Die Zeit (zeit.de)

A baloldali hetilapban Werner A. Perger Nehéz az okoskodóknak címmel a budapesti „Haladó kormányzás” konferencia apropóján felsorolja az európai szociáldemokrata politikusok által elkövetett hibákat.

Valami félresiklott a jóléti állam baloldali megreformálása közepette. Néhány dolog ugyan működik, és a ha jelszót követjük, „reform az, ha sikerül” akkor akár elégedettek lehetnénk. Csakhogy egyrészt nem minden sikerül olyan szépen, mint Dániában, vagy legalább felében, harmadában, mint Hollandiában és remélhetően Németországban a következő években, másrészt a jóléti állam reformja népszerűtlen, ezzel csak választásokat lehet veszíteni.

A harmadikutas politika atyjaként tisztelt Anthony Giddens szerint nem is mindig a reformokkal, hanem gyakran a reformerekkel van baj. Szerinte jó döntés volt a baloldal részéről a hagyományos gazdaságellenesség feladása, de az már hiba volt, hogy számos szocialista reformer időközben az üzleti élet ragyogását vesztett hőseit csodálja.

Sem szép szavak, sem az ellenfelek politikai nehézségei nem hitethetik el, hogy a neoliberális globalizáció véleményformálóival szembeni demokratikus-szocialista ellensúly óvatosan fogalmazva nehézségekkel küzd. A reformerek maguk is felelősek a helyzetért, hiszen szinte nincs olyan hiba, amit el ne követtek volna.

A modernizálók általában egy reform-diktatúra stílusában kormányoztak, mintha semmi szükségük nem lenne a nyilvánosság támogatására.

Elhanyagolták a valós problémákat, mint a bevándorlás, vagy a bűnözés, nem vették tudomásul a lakosságban élő félelmeket és megdöbbentek a szociál-soviniszta jobboldaliak, mint Haider, vagy Fortuyn sikerén.

Nem vették észre a polgároknak a közszolgáltatások kapcsán megemelkedett minőségi elvárásait, támogatták a radikális privatizációt, s a minőségromlást kísérő elégedetlenségben a túlzott igények megnyilvánulását látták.

Nyilvánvalóan fogalmuk sem volt a polgárok mindennapi gondjairól, a munkahelyeken történt változásokról, a családokra nehezedő növekvő teljesítménykényszerről: ugyanakkor – leszámítva a skandináv államokat – csak fél szívvel támogatták a családokat.

Sok mindenbe belekaptak, s nem vettek tudomást reformjaik kellemetlen mellékhatásairól, például amikor a magasabb jövedelműek érdekében módosították az állami újraelosztást, ez jelentősen csökkentette reformlépéseik társadalmi támogatottságát.

A gazdaságból érkező fiatal holland szocialista pártvezető, Wouter Bos vonakodás nélkül kimondja „A politikának nem szabad csak racionálisnak lennie, nekünk tanulnunk kell a populistáktól. Némi populizmussal szabad élnünk.”

Ennek megfelelően kommentálja a multikulturális válságot Hollandiában, amely probléma elhanyagolása döntően hozzájárult a Kok kormány kudarcához. Félelem nélkül beszél a bevándorlók kötelességeiről és pártja hibájáról, amikor tabuként kezelte ezt a témát.

Talán ez a fiatal, sportos jó kinézetű férfi, aki szívesen elvegyül az emberek között, hajlamos a színészkedésre, megtalálja azt az átláthatatlan terepen átvezető, az elitek, a nép és a populizmus között kígyózó keskeny ösvényt. A budapesti csúcson nem vesz részt, de talán Blair, Schröder és társaik is rájönnek, hogy az ő munkájuk nem csak abból áll, hogy rákényszerítsék a talán valóban elkerülhetetlen reformokat az országra.