Nagy-Britannia és Franciaország bírálta a vétózó államokat
Mind London, mind Párizs bírálta, hogy Kína és Oroszország csütörtökön megvétózta a határozattervezetet, amely szankciókkal sújtotta volna a szíriai kormányzatot. Mark Lyall Grant, Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete kijelentette, hogy London döbbenettel fogadta az orosz és kínai vétót. Azzal vádolta a két országot, hogy nemzeti érdekeit előbbre helyezte több millió szíriai életénél.
Gérard Araud, Franciaország nagykövete a BT-ben úgy vélekedett, hogy a nyugati indítvány megbuktatása veszélybe sodorja Kofi Annannak, az ENSZ és az Arab Liga Szíria ügyében illetékes különmegbízottjának a közvetítését. A diplomata hangsúlyozta: azzal, hogy Annant megfosztják az általa követelt nyomásgyakorlás eszközeitől, az egyet jelent küldetésének kockáztatásával. Szerinte az indítvány megakadályozásának célja időt adni a szíriai rendszernek, hogy megsemmisítse az ellenzéket.
Annan nehéz helyzetben
A nyugati javaslat elbukása súlyos csapást jelent Kofi Annan számára, aki azt követelte, hogy helyezzenek kilátásba „következményeket” azok számára, akik nem teljesítik az általa meghirdetett 6 pontos béketerv előírásait, amelyeket Bassár el-Aszad szíriai elnök semmibe vett. Annan szerdán azt kérte, halasszák el a szavazást a BT-ben, és arra kérte a testületet, hogy egyhangúlag sorakozzon fel az indítvány mögött, de Moszkva nem tágított korábbi véleményétől. A Nyugat pedig kitartott amellett, hogy nem katonai jellegű szankciókat alkalmazzanak az ENSZ-alapokmány hetedik cikke értelmében, amely erő alkalmazására is felhatalmazást ad a fegyveres viszály lezárása érdekében.
Harckocsitámadás Damaszkuszban
Egy szíriai ellenzéki forrás szerint először hajtottak végre harckocsirohamot egy fellázadt negyed ellen Damaszkuszban a kormányerők csütörtökön. Kabun negyed fő útvonalát több mint 15 harckocsi és páncélozott csapatszállító jármű foglalta el, és félő, hogy mészárlás lesz ebben a negyedben – mondta az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) a vezetője.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!