Hatalmas pofont kaphat a felvidéki magyarság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az idei 4,5 helyett 1 millió euróra csökkenhet a szlovák kormány kisebbségi kultúrákra szánt pályázati támogatásainak keretösszege.

WA
2012. 08. 17. 10:01

Hozzátette: a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi poszt megszüntetése és a S elye János Egyetem leminősítési terve után most újabb pontban sérül a Robert Fico által korábban többször garantált kisebbségi status quo. Rámutatott: a költségvetési törvény elfogadásának folyamata során pártja mindent megtesz annak érdekében, hogy az előirányzott összeget megemeljék. Ezzel kapcsolatban azt tervezik, hogy az EBESZ októberben Szlovákiába látogató kisebbségügyi főbiztosát is megkérik: járjon közben a kormánypártnál az összeg megváltoztatása érdekében.

„Ne abból vegyenek el, ami már így is kevés”

A Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák–magyar párt a támogatások csökkentése kapcsán jelezte: a témában tárgyalásokat kezdeményez a kormány illetékeseivel. „A Smer (a Robert Fico vezette kormánypárt) sem gondolhatja komolyan, hogy status quóról beszél, s közben három és fél milliót elvesz a kisebbségi kultúráktól” – nyilatkozta a lefaragások kapcsán Bugár Béla. „Ne abból vegyenek el, ami már így is kevés” – jegyezte meg.

A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa – akinek hivatala az említett támogatások elosztását felügyeli – meglepőnek tartja az összeg csökkentését, mivel elmondása szerint két hónappal ezelőtt a kormányhivatal vezetőjétől azt az ígéretet kapták, hogy a támogatások összege jövőre is az idei szinten marad. A. Nagy ezzel kapcsolatban azt mondta: magyarázatot kér az illetékesektől, és amennyiben nem sikerül változást elérni, búcsút mond a kormánybiztosi hivatalnak. „Politikai és anyagi háttér nélkül nincs értelme” –- fogalmazott.

Két hete zárták le

A kisebbségi kultúrára szánt idei támogatások elbírálását közel két hete zárták le. Az idén egyébként az előző évinél félmillió euróval magasabb volt a kisebbségi kultúra pályázati támogatására rendelkezésre álló keretösszeg, mint egy évvel korábban. 2012-ben ez 4,5 millió eurót tett ki. Az összeg 2006-ban volt a legmagasabb, akkor átszámítva meghaladta az 5 millió eurót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.