Az iszlámot gúnyoló film miatt tüntetők gyújtottak fel több rendőrautót egy olyan fő közlekedési úton, amelyen a NATO és az Egyesült Államok több létesítménye is található – közölték a helyi hatóságok.
Ez volt az első erőszakos tüntetés az afgán fővárosban a Mohamed prófétát gyalázó film miatt, amelynek címe: A muzulmánok ártatlansága. Több tüntető lőfegyverrel a levegőbe lőtt. Úgy tudni, senki nem sérült meg. A kabuli rendőrfőkapitány közölte: úgy döntöttek, nem lépnek fel a demonstrálók ellen.
Terjed a film elleni tiltakozás
Vasárnap két európai nagyvárosban, Koppenhágában és Antwerpenben is erőszakos tüntetések voltak a film miatt. Líbiában már mintegy ötven embert letartóztattak a bengázi amerikai konzulátus ellen kedden végrehajtott támadás miatt – ezt Mohamed Magarif ideiglenes államfő közölte vasárnap.
Az arab világot átfogó tüntetéshullám kedd este a líbiai Bengáziban kezdődött, ahol iszlám szélsőségesek intéztek támadást az amerikai konzulátus ellen. A támadásban életét vesztette az amerikai nagykövet, valamint három további alkalmazott. Az USA külügyminisztériuma szombaton elrendelte az ország tuniszi, illetve kartúmi nagykövetségének részleges evakuálását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!