Hague szerint a brit kormány arra a hivatalos álláspontra jutott, hogy az ellenzéki koalíció hiteles alternatívát kínál Bassár el-Aszad elnök rendszerével szemben. A külügyminiszter hozzátette: ha a szíriai válságra nem sikerül diplomáciai megoldást lelni, a brit kormány nem zár ki semmilyen más – a nemzetközi joggal összeegyeztethető – fellépést, ha ezzel életek menthetők meg. Hague nem részletezte, hogy mit ért más fellépés alatt, de a legutóbbi napokban már tett alig burkolt utalást arra, hogy London nem veti el a katonai beavatkozást, jóllehet nem ezt a módszert részesíti előnyben.
A miniszter múlt pénteken Londonban fogadta a szíriai ellenzék koalíciójának a vezetőit, és a tárgyalások után tartott sajtótájékoztatóján – arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a külső katonai beavatkozást – közölte: a kormány mellett működő nemzetbiztonsági testület éppen előző nap tekintette át az összes lehetőséget, és a kormány ezek közül „egyiket sem zárja ki”.
Diplomáciai megoldást kell találni a szíriai helyzetre
Hague akkor sem részletezte az áttekintett lehetőségeket, kijelentette azonban, hogy történjék bármi, a szíriai válságra elsősorban diplomáciai és politikai megoldást kell találni.
Az ellenzéki koalíció hivatalos elismerését bejelentő keddi alsóházi nyilatkozatában a brit külügyminiszter közölte: kormánya felkéri a szír ellenzéket, hogy küldjön Londonba állandó politikai képviselőt. Nagy-Britannia emellett 1,6 millió font (565 millió forint) segélyt nyújt az Aszad-rezsim ellen küzdő erőknek távközlési eszközök beszerzéséhez.
A brit kormány segítséget ad az ellenzéknek a politikai és humanitárius intézményrendszer kiépítéséhez is, és stabilizációs feladatokkal megbízott szakértői csoportot küld Szíriába az ellenzéki erők által ellenőrzött térségek alapszintű közszolgáltatásainak biztosítására. Hague keddi alsóházi nyilatkozatában kijelentette: az elismerésről hozott döntés előzményeként a múlt pénteki londoni tárgyalásokon a brit kormány biztosítékokat kapott a szíriai ellenzék vezetőitől arra, hogy az Aszad-ellenes koalíció tiszteletben tartja az emberi jogokat, és Szíria demokratikus jövőjéért kíván tevékenykedni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!