A La Repubblica úgy véli, ha európai lesz a következő egyházfő, akkor Christoph Schönborn bécsi érsek az esélyes, valamint Erdő Péter, akit a római napilap „alternatív választási lehetőségnek” tart. Az újság hangsúlyozta, hogy Erdő esélyét az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) élén betöltött elnöki tisztsége adja. A La Repubblica úgy látja, „szövetségek, viták, intrikák” uralják a pápaválasztásra készülést. A jelöltállító „bíboros lobbik” közül a lap szerint a „Scola–Ravasi–Bertone-tengely” a legerősebb, amely az olasz utódot preferálja. Az állítólagos tengelyt a szintén pápautódnak tartott Angelo Scola milánói érsek, Gianfranco Ravasi, a Kultúra Pápai Tanácsának prefektusa és Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár alkotja.
A 71 éves Ravasi esélyei jelentősen nőttek, mióta XVI. Benedek őrá bízta a héten zajló nagyböjti lelkigyakorlatok vezetését. A Corriere della Sera szerint XVI. Benedek azzal, hogy Európa egyházi és politikai szerepének erősítését szorgalmazta az olasz püspökökkel tartott találkozón, „mintha európai pápát javasolt volna”. Vasárnapi beszédében viszont XVI. Benedek egyedül a spanyol ajkú hívőket kérte arra, hogy utódjáért imádkozzanak, „mintha tudná, milyen anyanyelvű lesz az utódja”. A napilap ugyanakkor hozzátette, hogy a konklávén súlya lesz a vatikáni kasszába legtöbbet befizető észak-amerikai egyháznak is. Az amerikai pápa az európai és a latin-amerikai egyház közötti találkozási pont lehetne.
A Corriérében XVI. Benedek életrajzírója, Peter Seewald beszámolt tíz héttel ezelőtti találkozójáról a pápával, amikor az egyházfőt meggyengült fizikai állapotban találta. A La Stampa a New York-i érsekkel, Timothy Dolannal készített interjút. „Aki esélyesnek nevez, marihuánát szívott!” – reagált a bíboros a találgatásokra. Hangsúlyozta, hogy a konklávén nem szabad „sietősen” dönteni.
A napilap megtudta, hogy lemondása után Joseph Ratzinger havonta mintegy 2500 eurós nyugdíjban fog részesülni. Az Ansa hírügynökség egyébként Odilo Pedro Scherert, a világ legnagyobb egyházmegyéje, a brazíliai Sao Paulo érsekét tartotta esélyesnek.
Az olasz sajtó pénteken és csütörtökön is XVI. Benedek egyik esélyes utódjaként említette Erdő Péter bíborost. Az mno.hu korábban már beszámolt róla, hogy XVI. Benedek közvetlen környezetéből származó információk szerint Erdő Péter az egyik legnagyobb esélyese a pápai címnek. A pápa lemondását követően azonnal elindult a találgatás a nemzetközi sajtóban a várható jelöltek személyét illetően. Az MNO már korábban is írt Erdő Péter esélyeiről.