Összesen 152 bíboros érkezett meg a Vatikánban hétfő óta zajló kongregációkra. Közöttük 114 pápaválasztó, a konklávéra várt utolsó 80 évnél fiatalabb, azaz pápaválasztó bíborosnak legkésőbb péntekre kell megérkeznie Vietnamból – mondta Lombardi.
A csütörtök délelőtti ülésen 16 bíboros szólalt fel, közöttük a kúria gazdasági hivatalainak vezetői. A bíborosok gyásztáviratot fogalmaztak meg, hogy kifejezzék részvétüket Hugo Chávez venezuelai elnök halála miatt – közölte a szóvivő. A szerdai állás szerint még két bíboros hiányzott: a lengyel Kazimierz Nycz és a vietnami Jean-Baptiste Pham Minh Man, erről a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapja tájékoztatta a hazai nyilvánosságot. Ha ott lesz a 115 pápaválasztó bíboros a Vatikánban, elvileg azonnal dönthetnek a konklávé idejéről, de a két, még meg nem érkezett bíboros is bizonyára fel akar vérteződni a választáshoz szükséges minden információval.
Ami a pápaválasztás időpontját illeti, Lombardi úgy fogalmazott, a bíborosi testületet vezető Angelo Sodano feladata, hogy ezt szavazásra bocsássa. „Ha ezt eddig nem tette meg, az azt jelenti, hogy Sodano úgy érezte, még nem érkezett el a konkávé kitűzésének az ideje.”
A bíborosok kezdeti nyilatkozataik után hallgatásba burkolóztak, és már nem állnak le beszélgetni a Vatikán kapuiban rájuk váró újságírókkal. Az észak-amerikai bíborosok is lemondták sajtótájékoztatóikat, mivel ezekkel az olasz lapok szerint „magukra vonták a kúria haragját”.
Taps kísérte Róma utcáin Philippe Barbarin lyoni érseket, aki az esős idő ellenére kerékpárral jár a vatikáni tanácskozásokra.
Megírtuk, hétfőn megkezdődött a Vatikánban az első általános kongregáció, amelyen az új pápát megválasztó konklávét készítik elő. A bíborosok az első tanácskozásra hétfőn délelőtt fél tízkor, a VI. Pál Aulában található szinódusi teremben gyűltek össze. A bíborosi kollégiumnak összesen 207 tagja van a Vatikán hivatalos honlapja szerint, de azok, akik február 28-áig betöltötték 80. életévüket, csak az előkészítő tanácskozásokon vesznek részt, a pápaválasztó konklávén nem.
Noha nem lehet senkiről sem megmondani, hogy egyértelmű esélyese a pápaválasztásnak, a Die Welt most mégis vette magának a bátorságot, hogy Erdő Pétert kikiáltotta a pápai trónus várományosának csütörtökön – „Erős magyar, hálózattal” címet adva írásának. Ez a cikk a lap tematikus sorozatának hatodik része volt. Javára írják kapcsolatrendszerét és nyelvtudását, illetve „lélegzetelállító pályafutását”.
XVI. Benedek február 11-én jelentette be lemondását bíborosok előtt a Vatikánban, előrehaladott korára hivatkozva. Pápa korábban hasonló indokkal nem mondott le, s mint Török Csaba tévéreferens katolikus pap az MNO-nak elmondta, távozásra sem volt példa hatszáz esztendeje. A sede vacante (üres trón) február 28-án este 8-kor állt be, ekkortól a pápaválasztásig a bíborosok testülete vezeti a katolikus egyházat, élén a dékánnal.
A konklávé idejét egyelőre nem tudni, időpontról a hét közepén adhat hírt Róma, az eddigi szabályozás szerint 15 nappal a trónüresedés után van mód elkezdeni, de XVI. Benedek a minapi motu proprio, vagyis saját kezdeményezésű döntésével a bíborosi kar kezébe helyezte a döntést: ezek után előrébb lehet hozni. Federico Lombardi szentszéki szóvivő korábbi sajtótájékoztatóján utalt is rá, március 11-e lehet a start időpontja, Erdő Péter bíboros viszont ennél valamivel későbbre teszi a kezdést.
A nagyhétre, amely idén március utolsó hete, már jó eséllyel lehet új pápánk, a Vatikán ugyanis várhatóan nem hagyja főpásztorok nélkül a világ egyházmegyéit már virágvasárnapra (március 24.) sem. XVI. Benedeket egyébként a konklávé második napján megválasztották (negyedik szavazási forduló), elődjét, II. János Pált a negyediken (9. kör). A megválasztáshoz továbbra is a 115 bíboros szavazatának kétharmados többsége szükséges, a szavazás az elsőtől az utolsó körig teljesen titkos, az egyetlen kommunikációs eszköz a két szavazási körönkénti füstfelszállás lesz.