Észak-Korea olyan szintre lépett, amire még nem volt példa

A legutóbbi atomrobbantás során meglepően kevés hasadási termék szabadult fel, amiből arra következtethetünk, hogy a rezsim minden eddiginél fejlettebb technikai szintet ért el.

Urán-235 – minden bizonnyal ezzel a fajtával turbózta fel február 12-én működésbe hozott kísérleti atombombáját Észak-Korea. 2006 és 2009 után harmadszor robbantott a föld alatt a rezsim, s a fenyegetések sora ezzel nem ért véget. Azóta élénkítette katonai tevékenységét rövid és közép-hatótávolságú rakétái körül, felmondta a Szöullal kötött megnemtámadási szerződést, nukleáris csapással fenyegeti a közös hadgyakorlattal felelő dél-koreaiakat és amerikaiakat, szerdán pedig előzetes figyelmeztetés nélkül lezárta a déli országrésszel határos keszongi különleges gazdasági övezetet. Kim Dzsong Un aláírta a Dél-Korea elleni támadás technikai előkészületeit elrendelni hivatott papírt, jelezve ezzel a világnak: országa készen áll a harcra.

Miközben Phenjan bejelentette atomlétesítményeinek újraindítását, a Washington Postnak nyilatkozó szakértők azt fejtegették, vajon mi lehetett az oka, hogy a legutóbbi nukleáris robbantást követően olyan kevés végtermék került a légtérbe. Feltételezésük szerint a rezsim ezúttal nem plutóniumot, hanem dúsított uránt használt a bombához.

Köztudott, hogy Észak-Korea a korábbi kísérleti robbantások során plutóniumot alkalmazott, melyet jóval könnyebb előállítani, mint az uránt, ha az országnak van atomreaktora. Az uránt sokkal nehézkesebb beszerezni, és katonai célra legalább 90-95 százalékosra kell dúsítani. A portálunk által megkérdezett atomfizikus ugyanakkor nem a radioaktív elemek cseréjében látja a kevés végtermék okát. „A február 12-ei robbantásban nem az volt a legmeglepőbb, hogy sor került rá, hanem, hogy ilyen kicsi erősségű volt – véli Sükösd Csaba. – Nagyon kevés kémiai anyag lépett reakcióba, és így hasadási termékből is sokkal kevesebb szabadult fel, mint korábban. Ennek két oka lehet: vagy hatalmasat akartak robbantani és kicsire sikerült, vagy pontosan úgy alakult a kísérlet, ahogyan eltervezték. Utóbbi igen veszélyes forgatókönyv lehet, ugyanis ha valaki ilyen kis méretű atomrobbantást képes végrehajtani, az rendkívül fejlett technológiával kell hogy rendelkezzen.” A kutató által jelzett rizikót jelzi, hogy az észak-koreai vezetés a kísérlet előtt bejelentette, hogy kis hatóerejű hasadást szeretne előidézni.

Ahhoz, hogy egy ország magas technikai fejlettséggel dolgozzon, mindegy, hogy plutóniumot vagy uránt használ. Az urán esetében számolni kell azzal, hogy a 0,7-ről 5 százalékra dúsítás komoly felkészültséget és sok időt igényel, a kívánt szint elérésétől viszont az atomkísérlethez szükséges 90 százalékos dúsítottság kivitelezése szinte gyerekjáték egy arra alkalmas nukleáris létesítményben. Arról, hogy Észak-Korea föld alatti létesítményei egyikében sikeresen dúsított-e magas szintre uránt, nincs hír, az viszont egészen biztos, hogy a folyamatot saját maga végzi.

Éppen ezért is tűnik furcsának a Washington Postnak nyilatkozók feltételezése, akik szerint a 2012 szeptemberében Irán és Észak-Korea között létrejött tudományos–műszaki megállapodás keretében Teherán technológiai segítséget nyújtana Phenjannak, és elképzelhető, hogy uránt is elad neki. A Szovjetunió felbomlásakor az atommaghasadáshoz szükséges anyagok komoly mennyiségének veszett nyoma az utódállamokban, így a koreaiaknak nem kell Iránig menniük, máshonnan is beszerezhetik a fűtőanyagot, ha szükségük van rá. Sükösd Csaba ezzel kapcsolatban hozzáteszi: ha a legutolsó robbantáskor uránt is használt Phenjan, az nem annak a jele, hogy kifogyott volna a plutóniumból. Az is elképzelhető, hogy az eddigiektől eltérően egyszerűen több lábon akarnak állni.

Az iráni szál szorosságát az ELTE oktatója és a külügyi intézet stratégiai igazgatója is megkérdőjelezte. Ablaka Gergely biztosra veszi, hogy Észak-Korea jóval előrébb jár a nukleáris fejlesztések terén, mint Irán, ily módon valószínűtlen, hogy épp a perzsa állam nyújtana segítséget Kim Dzsong Un rezsimjének. N. Rózsa Erzsébet szerint egyrészt a koreai vezetés senkiben sem bízik, így Iránban sem, a másik ok pedig, ami kétségessé teszi az uránvásárlást, az, hogy a két ország túl messze van egymástól. Ezenfelül Mahmúd Ahmadinezsád sem szeretné, ha egy platformon emlegetnék a világ egyik legbezárkózóbb és legveszélyesebb államával.