Ugyanakkor ha a kommunista ország nem kapja meg az „áhított figyelmet” az Egyesült Államoktól, további, dühösebb fenyegetőzésbe kezd, mivel teljesen más logika mentén gondolkodik. Szerintük az amerikai-dél-koreai „védelmi” gyakorlatok akár támadó jellegűek is lehetnek. Elemzők szerint az észak-koreai vezetés úgy hiszi, csak nukleáris fegyvereik tartják vissza az USA-t a támadástól.
Obama első ciklusának elején még arról beszélt, hajlandó kezet nyújtani, ha ellenségei is megteszik ezt. Ugyanakkor az arra irányuló erőfeszítések, hogy újraindítsák a hatoldalú tárgyalásokat, melyek 2009-ben elakadtak, nem hoztak eredményt. A diplomáciai csörtéken Japán, Kína, Dél-Korea és Oroszország is részt vesz. Phenjan viselkedése is megnehezíti Obama helyzetét. Az elnök ugyanis nem tudna nyílt tárgyalásokat kezdeni anélkül, hogy a kritikusok azzal vádolnák, behódol a fenyegetéseknek, és legitimálja Kim Dzsong Unt.
Az USA viszonyát Észak-Koreával a kommunista állam Japánnal és Dél-Koreával való kapcsolata határozza meg. A Phenjannal folyatott diplomáciai egyeztetések többnyire a hatoldalú tárgyalások keretei között zajlanak. A tárgyalások végcélja mindig a nukleáris leszerelés, de Észak-Korea bizalmatlansága ez ügyben többnyire aláássa a megbeszéléseket. Az elmúlt négy évben az Obama-adminisztráció kommunisták felé mutatott magatartását az előző, meglehetősen keményvonalas, dél-koreai elnök Ri Mjongbak határozta meg.
De Christopher Nelson Ázsia-szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy bár az új dél-koreai vezető kemény szavakkal reagált Phenjan retorikájára, egyben azt is jelezte, ha Észak-Korea hajlandó folytatni a megbeszéléseket, akkor a nukleáris leszerelés nem kell, hogy végső cél legyen. Nelson szerint vannak arra utaló jelek, Phenjan hajlandó lesz részt venni egy tárgyaláson. Ugyanakkor nem valószínű, hogy az Egyesült Államoknak megfelelne egy ilyen enyhítés.
