A politikus azt írta, egyre nehezebb számára a Magyarországról megjelenő sajtócikkeket olvasni anélkül, hogy az ország elleni konspiráció lehetősége jutna az eszébe vagy a teljes tájékozatlanságot feltételezze a szerzőről, illetve az általa idézett külföldi politikusokról. A Magyarországgal kapcsolatos bíráló nyilatkozatok közül sok ugyanis súlyos torzításokat tartalmaz. Az elmúlt két évben az Orbán-kormányt megvádolták az alapvető jogok megsértésével, a demokrácia és a sajtószabadság veszélyeztetésével, valamint olyan helyzet teremtésével, amelyben egyes etnikai csoportok – például a romák – nem érzik magukat biztonságban. E hamis vádaskodások az elmúlt héten, az úgynevezett Tavares-jelentésről folytatott európai parlamenti vitán vízválasztóhoz érkeztek – tette hozzá.
Győri Enikő kifejtette: azoknak az állításoknak a megfogalmazói, amelyek szerint Magyarország EU-értékeket sért a legutóbbi alkotmányos és jogszabályi változtatásokkal, egyetlen konkrét példát sem tudtak felhozni véleményük alátámasztására. Ráadásul a legtöbb esetben kiderült, hogy nem ismerik a magyar történelmet, sem a politikai helyzetet, és a jelek szerint nem is törekednek arra, hogy több ismeretet szerezzenek – írta Győri Enikő a brit gazdasági napilap online vendégposztjában. Az államtitkár szerint e hamis állítások nem csupán politikailag károsak, de súlyosan negatív gazdasági hatásokkal is járhatnak. Magyarország ugyanis kis, nyitott gazdaság, amely erősen függ az exporttól, exportjának 75 százaléka vagy még ennél is nagyobb hányada pedig EU-országokba irányul.
A Tavares-jelentés barátságtalan ország képét vázolja fel, olyanét, amelyben nem érvényesül megfelelően a törvényesség, és ez visszatarthatja a külföldi befektetőket attól, hogy helyes képet alkossanak Magyarországról – tette hozzá. A jelentéstervezet készítése és az azt követő vita idején a jobbközép Európai Néppárt képviselői megértették a Magyarország által megfogalmazott aggályokat, és támogatták azokat a módosításokat, amelyek jobban tükrözték a magyar valóságot. Az Európai Parlament baloldalának képviselői azonban politikai meggyőződésükből eredően lesöpörték az asztalról e módosítások zömét. A tények számukra kevésbé voltak fontosak, mint az a politikai kampány, amely már a közelgő európai parlamenti választások jegyében elkezdődött, és amelynek Magyarország akaratlanul részesévé vált – írja Győri Enikő.