A galíciai autonóm kormányzat hétnapos helyi, a madridi háromnapos országos gyászt hirdetett. I. János Károly király, valamint Fülöp herceg trónörökös felfüggesztette minden hivatalos programját a gyász jeléül. Mariano Rajoy kormányfő, aki Santiagóban született, csütörtök reggel a tragédia helyszínére utazott. Felkereste a baleset helyszínét, és ellátogatott egy kórházba, ahol sérülteket ápolnak. A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A szerelvény Madridból az Atlanti-óceán partján fekvő El Ferrolba tartott, 218 utas és a négyfős személyzet tartózkodott rajta. A vonat egy éles kanyarban siklott ki, ráadásul lakott terület közelében, ahol 80 kilométer a megengedett sebesség óránként.
A spanyol EFE hírügynökség a vizsgálatot végzők köréből úgy értesült, hogy a tragédia után a mozdonyvezető elismerte, a megengedett 80 helyett óránként 190 kilométeres sebességre gyorsított. Erről rádióbeszélgetéseinek felvételei is tanúskodnak. A két mozdonyvezető sértetlen maradt.
Négy vagon borult fel, egy összeroncsolódott, és füst száll fel a szerelvényből. „A vonat elkezdett dőlni az egyik kanyarban, majd többször átfordult, és a kocsik egymásra futottak” – mondta az egyik szemtanú a rádióban. Volt több olyan utas, aki robbanást hallott a vonat kisiklása előtt. Volt olyan közelben lakó, aki földrengéshez hasonlította, amit érzett a baleset pillanatában. A belügyminisztérium azonban kizárta, hogy a vonat kisiklását terrorcselekmény okozta volna.
A katasztrófa helyszíne környékére nagyon sok mentőautó érkezett. Santiago de Compostela önkormányzata kijelölt a közelben egy épületet, amelyben segítő személyzet, pszichológusok fogadják az áldozatok hozzátartozóit, információval látják el őket – közölte Mario Pardo polgármester. A helyi lakosokat véradásra kérték.
Csütörtökön van Galícia és egész Spanyolország védőszentjének, Szent Jakab apostolnak (Santiago) az ünnepe, ebből az alkalomból sokan utaztak haza szülőföldjükre. A tervezett ünnepségeket azonban a tartomány vezetői lemondták a baleset miatt.