Moszkvai találkozás VI.: Jirimij és Jan Nyikityin hóna alatt

Hogyan lesz valakiből gyóntató ortodoxéknál? Van-e esély papnövendékcserére a katolikus és a pravoszláv egyház közt? Jirimij és Jan Nyikityin keze közé kerültünk.

Ami a falakon belül van, állami tulajdon (tehát még nem egyházi), és 1993 óta UNESCO-világörökségi oltalom alatt áll. Hogy emberarcot faragjunk neki, Jirimij szavaira figyelünk: Radoneszi Szergej (16. század) már fiatalkorában remeteségre vágyott, ezért István testvérével együtt a Moszkvától bő 70 kilométerre lévő fenyőerdőbe, egy kis patak partjára telepedett le, ahol kápolnát épített magának. Csakhamar lelki vezetésre vágyók kezdték el látogatni Szergejt, a kis templomot pedig bővíteni kellett, az állandó szerzetesi testvérek száma is gyorsan tucat fölé emelkedett. Pappá szentelése után regulát alkottak a közösségnek, életét pedig számos csoda segítette – a Mária-jelenés Péterrel és Jánossal feltételezett cellahelyén például egy ikonban is megtalálható, a népszerűsödés kezdete pedig nem másnak köszönhető, mint hogy megjósolta a kulikovói ütközet (1380) végkimenetelét. (Az egyházi vezetés úgy adott hangot tiszteletének, hogy a moszkvai pátriárka maga alá rendelte a kolostort.)

S ha már ez a cella szóba került: számos, lélegzetelállító legendájú ereklye van itt. Szűz Mária ruhájának egy darabja, Szent András csontereklyéje és a szent sír egy kövecskéje. Jirimij meg is mutatta, milyen mozdulatokkal kell a tiszteletet kifejezni.

A Szentháromság-templom körül barangolva Jirimij egyszer csak egy pinceajtó felé navigálta a magyar csapatot, és ahogy egyre lejjebb mentünk egy pincegyomorba, kiviláglott, ez alighanem borospince lesz. És valóban: cabernet sauvignonnal és merlot-val telt hordók deleltek a sötét termekben. Minthogy a katolikus püspök rangos vendégnek számított, a legkiválóbb vörössel pattant elő a semmiből Jan Kriszosztom atya.

Közben Jirimijnek megeredt a nyelve nagyon: elbüszkélkedett négyéves teológiai képzésével (igen, az ortodox papok jó része matúra után felsőfokú teológiai ismeretek nélkül lesz pap), ennek kapcsán beszélt arról, hogy Szergijev Poszad létesítménye az ortodox paputánpótlás fontos helye. Kirill pátriárka külön igényli, hogy képzett, jó papok legyenek, mondja, hozzátéve: a felszenteltek 95 százaléka később családos plébános lesz, a többi 5 százalék szerzetes, „kiugrás” állítása szerint gyakorlatilag nincs.

Küldöttségünk a papképzés kapcsán rákérdezett arra, hogy van-e lehetőség arra, hogy hallgatókat cseréljen keleti keresztény és nyugati katolikus szeminárium, erre válaszul Jirimij aláhúzta, ez a pátriárka engedélyéhez van kötve, mint ahogy az is, hogy ki lehet gyóntatópap. Az atya ez ügyben egyébként a pravoszláv „külügyminisztériumhoz” irányított bennünket – mi pedig alkalomadtán vissza is tértünk erre a kérdésre.

A Lavrában egyébként jelenleg 190 szerzetes éldegél (az 1910-es években volt a csúcs 400 szerzetessel), és ha visszakapná az egyház, megnyílhatna az út a turizmus tűrhető keretek közé szorítása felé.