Utalva arra, hogy orosz csapatok állomásoznak az ukrán határ menti 30 kilométeres övezetben, a kormányfő azt mondta: „Egy ukránellenes terv megvalósítása folyik, amelynek keretében külföldi csapatok fogják átlépni a határt, hogy megszállják az ország területét. De mi ezt nem engedjük meg.”
Szavai szerint Moszkva csak nyilatkozataiban vonta vissza csapatait az ukrán határtól, ez azonban a valóságban nem történt meg. Kijelentette, hogy a három kelet-ukrajnai városban – Donyeckben, Luhanszkban és Harkivban – állami épületeket elfoglaló „radikálisok külföldi kormányok különleges erőivel” működnek együtt.
A kormányfő közölte, hogy előző éjjel a kormány „pontos tervet” dolgozott ki a kelet-ukrajnai helyzet rendezésére, Arszen Avakov belügyminiszter Harkivba, Vitalij Jarema első miniszterelnök-helyettes pedig Donyeckbe utazott. Hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az ottani erőszakszervezetekkel.
Donyeckbe utazott közben a Haza (Batykivscsina) jelenlegi kormánypárt vezetője, Julija Timosenko volt kormányfő is, aki szerint az épületfoglalásokat az orosz titkosszolgálat segítségével hajtották végre a szakadár tüntetők, s ez az orosz agresszió folytatását jelenti Ukrajnával szemben.
Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke hétfőn sajtószolgálatán keresztül kifejtette véleményét, miszerint a kelet-ukrajnai zavargásokat nem a helyi lakosok, hanem fegyveres provokátorok és általuk befolyásolt fiatalok keltik. Sürgette, hogy a rendvédelmi szervek határozottan lépjenek fel a provokátorokkal szemben, valamint a politikai vezetés mihamarabb avatkozzon be, ne engedje az ország szétbomlasztását és a közelgő, május 25-re kiírt elnökválasztások megzavarását.
Oroszbarát tüntetők hétfőn a kelet-ukrajnai Donyeckben megrohamozták és elfoglalták az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi épületét, a térség egy másik városában, Luhanszkban az SZBU épületét elfoglaló tiltakozók megszerezték az ott tárolt fegyvereket is.
Helyszíni jelentések szerint Donyeckben a tüntetők gyors rohammal, alig 15 perc alatt vették be az SZBU épületét. Közlésük szerint jelenleg „átvizsgálják” a biztonsági szolgálat archívumában őrzött iratokat, közben megerősítik az épület környékét, hogy visszaverjenek egy esetleges ostromot. A városban előző nap a tüntetők a megyei adminisztráció épületét szállták meg. Hétfőn az épület előtt mintegy 150-en tartózkodtak maszkokban, botokkal, ütőkkel és pajzsokkal felfegyverkezve. Hétfőn gumiabroncsokkal és szögesdrótokkal erősítették meg az épület előtt emelt barikádjukat. Az épületre orosz zászlót tűztek ki.