Átvette a hatalmat a katonaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Katonai hatalomátvételt jelentett be a hadsereg főparancsnoka Thaiföldön.

CSD
2014. 05. 22. 17:00

Hadiállapot Thaiföldön

Lemondásra kényszerítették a miniszterelnököt

Gránát landolt az alkotmánybíró házán

Elüldözték a kormányfőt a tüntetők

A rendkívüli állapot egyelőre érvényben marad az egész ország területén. Ennek értelmében a katonáknak lehetőségük van egyebek közt az utcai tüntetések megakadályozására, illetve letartóztatási parancs nélküli őrizetbe vételre is.

A kormányellenes tüntetők a szerintük korrupt politikai rendszer reformját követelik, és egy nem választott, úgynevezett népi tanács felállítását javasolják, amelynek feladata az lenne, hogy még az új választások előtt véghezvigye a szükséges változtatásokat.

Azóta, hogy Thaiföldön 1932-ben véget ért az abszolút monarchia, a mostanival együtt 19 puccsot vagy puccskísérletet hajtott végre a hadsereg. A legutóbbit 2006-ban követte el Thakszin Sinavatra kormányfő ellen, aki bár azóta száműzetésben él, továbbra is az ország megosztottságának egyik fő forrása.

A mostani katonai hatalomátvételt megelőző zavargások ősszel Thakszin testvérének, a 2011-ben hatalomra került Jinglak Sinavatrának a lemondását követelő tüntetésekkel kezdődtek, akit – kabinetjének számos tagjával együtt – május elején lemondásra kényszerített az alkotmánybíróság, de a politikai ellentétek azután sem csillapodtak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.