Az Iszlám Állam nyár eleji villámháborús iraki előrenyomulása során elfoglalta egyebek közt a Speicher nevű légitámaszpontot Bagdadtól északra, Tikrít mellett. A bázist korábban az Egyesült Államok hadserege használta. A Human Rights Watch értesülései szerint új bizonyítékok alapján a támaszponton foglyul ejtett iraki katonák közül az Iszlám Állam fegyveresei legalább 560-nal végeztek, de nem kizárt, hogy 770-et gyilkoltak meg.
Korábban 160 és 190 fő közé tették a lemészárolt iraki katonák számát. Ez részben műholdas felvételek, részben olyan fotók elemzésén alapult, amelyeket az Iszlám Állam tett közzé tömeges kivégzéseiről, hátrakötött kezű, hason fekvésre kényszerített emberek agyonlövéséről. A fotókkal az Iszlám Állam az iraki hadsereg morálját akarta még jobban megtépázni.
Az újabb számokat további műholdas képek, katonai videofelvételek elemzése és túlélők elmondása alapján számította ki a Human Rights Watch. Kiderült, hogy még három helyen követtek el tömeggyilkosságot az Iszlám Állam emberei. A nemzetközi szervezet szerint nem zárható ki, hogy a 770-nél is jóval magasabb lehet az áldozatok száma, ez újabb bizonyítékok előkerülésével fog tisztázódni. A terrorszervezet június közepén azt állította, hogy 1700 speicheri katonával végzett.
Ismert, a napokban újabb amerikai túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint. A felvétel feltehetően Steven Sotloff újságíró kivégzését mutatja be. A felvételen Sotloff narancssárga öltözékben, térden állva látható egy álarcos, késsel felfegyverzett, fekete ruhát viselő férfi oldalán, aki magát James Foley gyilkosaként azonosítja. A Fehér Ház közölte: a felvétel – ahogy aJames Foley lefejezéséről készült film is – hiteles.
Eközben a boszniai rendőrség terrorizmus gyanújával legalább 15 feltételezett iszlamista szélsőségest vett őrizetbe, akik a helyi hírportálok szerint terroristacsoportot szerveztek, finanszíroztak és népszerűsítettek, valamint szíriai és iraki harcokra toboroztak embereket.
Nagyobb elszántsággal kell fellépni Szíriában és Irakban, és erről a walesi Newportban csütörtökön kezdődő NATO-csúcson döntés születhet – nyilatkozta Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdán az RTL olasz kereskedelmi rádióadónak. Kijelentette: a NATO-ban tudatosulnia kell annak, hogy a Szíriában és Irakban zajló népirtás elfogadhatatlan. „Minél határozottabban kell cselekedni. Remélem, hogy a NATO-csúcson már csütörtökön vagy pénteken ebbe az irányba mutató jelzés születik – mondta Renzi. – Egy újságíró lefejezése vagy egy nő megerőszakolása láttán nem fordíthatjuk el a fejünket.” Hozzátette: Európa és Olaszország az emberi szabadság képviselői, és ebből a szempontból nem kizárólag a szabályok és a paraméterek számítanak. „A civilizáció világítótornyai vagyunk, ne dobjuk el értékeinket!” – fogalmazott.
Barack Obama amerikai elnök újabb mintegy 350 katonát vezényelt Bagdadba az Egyesült Államok nagykövetsége védelmének megerősítésére még kedden. Az elnök ezzel a külügy-minisztérium egy korábbi kérésének tett eleget, a Pentagon jóváhagyásával. A Fehér Ház közleménye szerint miközben több Irakba küldött katona elhagyja Irakot, a fővárosban működő diplomáciai létesítmények erőteljesebb és fenntartható védelmet kapnak. Az erősítésnek a kommüniké értelmében nem lesz harci szerepe.