Ukrajna: lassan ébredeznek a világ vezetői

Aggasztónak nevezte a kelet-ukrajnai helyzetet az Európai Tanács elnöke a G20 csoport ausztráliai csúcsán.

MNO
2014. 11. 15. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanácskozáson jelen lévő európai uniós állam-, illetve kormányfők, köztük a német kancellár és a francia elnök vasárnap egyeztetnek az amerikai elnökkel a kelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatban – tudatta.

Herman Van Rompuy felszólította Oroszországot, hogy minden befolyását vesse latba a kelet-ukrajnai szakadároknál a béke érdekében. Az Európai Tanács elnöke azt is követelte, hogy Moszkva vessen véget a szeparatisták fegyverrel és katonákkal való támogatásának. A cél az, hogy minden fél tartsa magát a minszki békemegállapodáshoz – hangsúlyozta.

Herman Van Rompuy szerint „az Európai Unió továbbra is úgy gondolja, hogy a válságnak csak politikai megoldása lehet”. A politikus aggasztónak nevezte az arról szóló híreket, hogy a napokban orosz harci eszközökből, harckocsikból, légvédelmi rendszerekből, tüzérségi és harci alakulatokból álló konvojok jutottak el a kelet-ukrajnai térségbe az oroszbarát szeparatisták támogatására.

Az Európai Tanács elnöke megerősítette, hogy az EU-országok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásán téma lesz az esetleges újabb szankciók ügye. Pénteken diplomáciai körökből ismertté vált, hogy a miniszterek elvi döntést hozhatnak az uniós vízumtilalommal, illetve európai vagyonbefagyasztással sújtott orosz, illetve oroszbarát ukrán állampolgárságú személyek körének kibővítéséről.

A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hétvégi csúcstalálkozóját az ausztráliai Brisbane-ben tartják. A tanácskozás fő témái között a globális gazdasági növekedés serkentése, a nagyvállalatok adóelkerülésének megszüntetése és a privát szektor infrastrukturális beruházásainak elősegítése szerepel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.