Az új Kouachi fivéreket tartóztatták le Ceutában?

Sok a hasonlóság az elfogott szélsőségesek és a Charlie Hebdo-beli mészárlás elkövetői között.

GB
2015. 01. 24. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két testvérpárról van szó, mind a négyen erősen radikalizálódtak és fegyveres kiképzésben részesültek – közölte Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter újságírókkal.

Hozzátette: „sok hasonlóság” van a Gibraltári-szorosnál fekvő, Marokkóval határos városban szombat hajnalban letartóztatott négy férfi és a között a testvérpár között, amely a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen január elején terrortámadást követett el. További részletekre nem tért ki a miniszter.

A belügyminisztérium egy korábbi, rövid közleményében azt írta: a rendőrség vizsgálja, hogy a gyanúsítottak támadást terveztek-e Spanyolországban.

Idén először csapott le a spanyol rendőrség feltételezett iszlám szélsőségesekre. Tavaly negyven dzsihadistát fogtak el a spanyol biztonsági erők, sokat közülük a Marokkóval való együttműködésnek köszönhetően kaptak el.

Az El Mundo című spanyol napilap a miniszterre hivatkozva emellett azt is írta, hogy a négy gyanúsított marokkói származású, de spanyol állampolgársággal rendelkeznek. Letartóztatásukkor késeket és harci felszereléseket talált a rendőrség.

Spanyolországban a január eleji terrortámadások nyomán fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, és fokozott erőfeszítéseket terveznek a muzulmán fiatalok radikalizálódásának megakadályozása érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.