Nem kér Netanjáhú hívásából a dán zsidóság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ugyan hálásak az izraeli miniszterelnöknek, de nem kívánnak a közel-keleti államba menekülni.

Ruzsbaczky Zoltán
2015. 02. 16. 17:10

Valls arról beszélt, hogy minden problémát meg kell neveznünk: a terrorizmus elleni harchoz, a szekularizáció körüli mozgósításhoz és az antiszemitizmus elleni harchoz mostantól változásra van szükség. „A franciaországi iszlámnak is vállalnia kell ebben a felelősséget, egyébként ezt kéri muzulmán honfitársaink jelentős többsége is” – tette hozzá a kormányfő. Szerinte ezentúl kizárólag Franciaországban kell képezni azokat az imámokat, akik helyi mecsetekben tartanak istentiszteletet, és nem szabad beengedi a külföldről érkező imámokat.

Szombat délután kettős terrortámadás történt Koppenhágában: egy fegyveres lövéseket adott le egy kulturális központ kávézójára, amelyben rendezvényt tartottak a szólás szabadságáról, majd néhány órával később egy zsinagógánál lövöldözött. A támadó két emberrel végzett, ötöt megsebesített. A rendőrök vasárnap kora reggel tűzharcban agyonlőtték a merénylőt. Hétfőn Dánia-szerte félárbocra eresztették a kormányzati épületeken a nemzeti lobogókat.

A dán média vasárnap adott róla hírt, hogy a kettős támadás elkövetője egy 22 éves fiatal férfi, Omár el-Huszein. A legfrissebb jelentések szerint a férfi állítólag palesztin származású, de Dániában született, és dán állampolgársággal rendelkezett. 2013-ban ítélték letöltendő börtönbüntetésre, amiért megkéselte egy utastársát egy vonaton. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a szóban forgó férfi volt a gyilkos támadó. Elfogtak ugyanakkor két embert azzal a gyanúval, hogy segítették a szombati terrorcselekmények elkövetőjét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.