Orbán Viktor: Az események a jó ösvényre kerülhetnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ésszerű megoldás felé indulhatnak a dolgok Ukrajnában.

MNO
2015. 02. 12. 14:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Francois Hollande szerint az elkövetkező órák döntő jelentőségűek lesznek abból a szempontból, hogy miként lehet majd értékelni a tűzszüneti megállapodást. „A jövőben is kellő nyomást szükséges kifejteni az ukrajnai béke biztosítása érdekében” – fogalmazott a francia köztársasági elnök, szintén az uniós országok állam-, illetve kormányfői találkozójára érkezve. Előzőleg ő maga a szociáldemokrata, Merkel pedig a jobbközép néppárti politikai családhoz tartozó csúcsvezetőket tájékoztatta a maratoni minszki diplomáciai erőfeszítések kimeneteléről.

Dunald Tusk, az uniós csúcsvezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke „óvatosan üdvözölte” a minszki megállapodást, és a maga részéről szintén azt hangsúlyozta, hogy annak hatékonyságát a helyszínen, Kelet-Ukrajnában lehet majd csak felmérni. A volt lengyel miniszterelnök kiemelte, hogy az orosz agresszió egyértelműen fenyegetést jelent Európa békéjére nézve.

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke nagy előrelépésnek nevezte a Minszkben megszületett tűzszüneti megállapodást. „Amíg nem lőnek, addig beszélnek egymással” – fogalmazta meg Schulz azt a minimális elvárást, ami az eddigi értesülések szerint teljesülhet a minszki egyeztetések nyomán. Az EP-elnök ugyanakkor úgy vélekedett, hogy eddig nem kapott kellő hangsúlyt Ukrajna stabilizálásának, az ország működőképessége biztosításának a kérdése. Szerinte erről több szót kell ejteni az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek nem hivatalos értekezletén.

A brüsszeli EU-csúcsra érkezve Werner Faymann osztrák kancellár üdvözölte a Minszkben kötött négyoldalú fegyvernyugvási megállapodást. Úgy értékelte a fejleményeket, hogy ez volt a béketerv első lépése, de ma még nem mérhető fel, hogy mennyire bizonyul jelentősnek. „Garancia nincs, reménysugár van” – fogalmazott Faymann.

Orbán Viktor az Európai Tanács ülésén Magyarország nevében köszönetet mondott Angela Merkel német kancellárnak és Francois Hollande francia államfőnek a tűzszünet és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Elmondása szerint a magyar kormányfő világossá tette, hogy – mivel Magyarország Ukrajnával szomszédos állam – a magyar emberek számára különösen fontos, hogy véget érjenek a harcok, ne vesszen el több emberélet, megszűnjön a bizonytalanság és elmúljon a háború továbbterjedésének veszélye.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.