Kijevbe utazik Orbán Viktor

A Hír TV értesülései szerint Orbán Viktor pénteken Kijevbe utazik.

2015. 02. 12. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kijevbe utazik holnap Orbán Viktor, ahol Petro Porosenko ukrán államfővel tárgyal. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hírt TV-nek nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a kijevi tárgyalás mindössze négy nappal előzi meg Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatását.

Régóta esedékes volt, de nem a magyar félen múlt, hogy csak most valósul meg Orbán Viktor és Petro Porosenko ukrán elnök találkozója – az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint. Németh Zsolt a Hír TV Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: a magyar miniszterelnök a tárgyaláson nagy hangsúlyt fektet majd a kárpátaljai magyarok helyzetére.

– Amikor Ukrajnában a miniszterelnök látogatást fog tenni, nagy hangsúlyt fog fektetni a kárpátaljai magyarok helyzetére. Odafigyelünk a kárpátaljai magyarokra, fontosnak gondoljuk, hogy mind kettős állampolgárságuk, mind a közvetlen katonai szolgálatuk, mind az akadálymentes határátlépésük területén ne történjen semmiféle hátralépés, de talán a legfontosabb része ennek a látogatásnak az lesz, hogy világossá tesszük az ukránok számára, hogy mi Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett vagyunk, hogy készen állunk arra, hogy minden eszközzel támogassuk az erőfeszítéseiket, beleértve az energetikai kérdéseket, illetőleg azokat a humanitárius támogatásokat is, amelyek ebben a humanitárius katasztrófában, amiben jelenleg Kelet-Ukrajna van, rendkívül elkél az ukránok számára – fogalmazott Németh Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.