Párizsban péntek este kiadott közleményükben a hetek (az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Japán) úgy vélekedtek, a tűzszüneti megállapodás lehetőséget teremt a kelet-ukrajnai konfliktus békés lezárására. Az állam- és kormányfők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a folytatódó harcok miatt, és leszögezték, hogy a következő napokban minden érintett félnek tartózkodnia kell a fegyveres akcióktól. Név szerint említi a közlemény az ukrán katonák által védett, Doneck megyei debalcevei beékelődést, ahol a minszki találkozó óta különösen heves harcok folynak.
A szöveg szerint „a G7 továbbra is készen áll megfelelő intézkedéseket hozni bárki ellen, aki megsérti a minszki megállapodáscsomagot, és különösen azok ellen, akik megsértik a tűzszünetet vagy a nehézfegyverek visszavonására vonatkozó megállapodást”. A közleményhez az Európai Unió központi intézményeinek vezetői is csatlakoztak.
Petro Porosenko ukrán elnök egy péntek este közzétett videofelvételen azzal vádolta Oroszországot, hogy „a minszki megállapodások után jelentősen erősítette offenzív műveletét”. Úgy vélekedett, hogy a Minszkben született megállapodás veszélyben van. Hozzátette: csütörtök óta a kelet-ukrajnai harci műveletek „már nem csupán polgári személyek, hanem a minszki megállapodás ellen is irányulnak”.
Kijev biztosan kérni fogja az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívását, ha vasárnapra virradóan nem lépteti életbe mindkét szemben álló fél a tűszünetet Kelet-Ukrajnában. Ezt Petro Porosenko akkor jelentette ki, amikor pénteken megbeszélést folytatott Kijevben Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Dmitro Jaros, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) vezetője szerint az oroszbarát szakadárokkal kötött egyezségek ellentétesek az ukrán alkotmánnyal, ezért szervezete fenntartja magának a jogot az „aktív harci cselekmények” folytatására. A Donyecki Népköztársaság szóvivője szerint azonban Kijev nem akarja betartani a minszki megállapodásokat. Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője közben kijelentette: szó sincs a volt ukrán katona nő, Nagyija Szavcsenko közelgő szabadon engedéséről.