Carsten Spohr, a Germanwings anyavállalatának, a Lufthansának az elnöke közölte, hogy megérti a pilótákat, nem szabad elfelejteni, hogy közülük sokan ismerték a lezuhant gép legénységét. „Ennél fontosabb, hogy pszichológiai segítséget nyújtsunk nekik, ha erre szükségük van. Mihamarabb visszatérünk a teljes repüléshez. Számomra azonban ez másodlagos fontosságú” – mondta kedd este a légitársaság vezetője.
Kora délután a Germanwings bejelentette: legfrissebb adatai szerint többek között 72 német és 35 spanyol állampolgár volt a kedden Dél-Franciaországban az Alpokba csapódott Airbus A320-as fedélzetén. Thomas Winkelmann vezérigazgató Kölnben szerdán azt mondta, további két-két ausztrál, argentin, iráni, venezuelai és amerikai, valamint egy-egy angol, holland, kolumbiai, mexikói, japán, dán, belga és izraeli utasa is volt a 9525-ös járatnak.
Winkelmann szerint egyes utasok állampolgárságát még mindig nem sikerült megállapítani, és nehezíti a pontos adatok közlését, hogy a fedélzeten többen kettős állampolgársággal rendelkeztek. A légitársaság csütörtökön három repülőgépet indít a dél-franciaországi térségbe: ezek a hozzátartozókat szállítják az Alpokba. Két gép Düsseldorfból, egy pedig Barcelonában indul majd.
Carsten Spohr még délelőtt közölte, hogy „viszonylag gyorsan” rendelkezésre fognak állni az első információk a baleset lehetséges okairól, miután megvizsgálták a gép egyik fekete dobozát, amelyet kedd estére találtak meg a gép roncsaitól tíz kilométerre. A CNN hírtelevízió tudomása szerint a pilóták beszélgetését rögzítő berendezést találták meg, de hivatalosan ezt egyelőre nem erősítették meg.
Szerdán ezt az információt a nyomozás illetékesei is megerősítették. „A fekete doboz a CVR (cockpit voice). De a CVR megrongálódott. A nyomozó hatóság ma reggel Párizsba küldte. A járat másik fekete dobozának keresése folytatódik” – tették hozzá. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölte: a rongálódás ellenére a fekete doboz használható, abból meg lehet tudni információkat. A tárcavezető azt is elmondta: a katasztrófa okaként minden lehetőséggel számolnak, de nem a terrorcselekmény az elsődleges.