A Yougov-Cambridge Project felmérése alapján a britek 22 százaléka nem lát ellentmondást az iszlám és a brit hagyományok között, míg 55 százalék azt mondja, alapvető ütközések vannak a kettő között. A kérdés elsősorban annak fényében érdekes, hogy az Egyesült Királyság azon országok közt van, melyek Európában a legnagyobb muszlim közösségekkel rendelkeznek, és ahonnan az egyik legtöbben mennek el harcolni az Iszlám Állam soraiba – egy februári felmérés szerint addig mintegy hatszázan. Ez korántsem csak brit jelenség: egész Európából ezrek csatlakoztak már a Közel-Keletet feldúló terrorszervezethez.
A kormányon lévő Konzervatív Párt híveinek mindössze 17 százaléka gondolja összeegyeztethetőnek a két értékrendet, 68 százalékuk szerint a kettő inkompatibilis. Nem ők azonban a legradikálisabbak: Nigel Farage pártja, a konzervatívokat jobbról előző Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja hívei közül 4 százalék nem lát ellentmondást, 89 százalék szerint nem összeegyeztethető a két értékrend. Némileg megengedőbbek a Munkapárt szavazói, közülük 27 százalék kompatibilisnek, 48 százalék inkompatibilisnek tartja az iszlámot. A legmegengedőbbek a kisebbik kormánypárt, a Liberális Demokraták hívei; ők is megosztottak ugyanakkor: 39 százaléknyian összeegyeztethetőnek találják a két értékrendet, 38 százaléknyian összeütközést látnak a két értékrendszer közt.
Ahogy arra a The Telegraph is felhívja a figyelmet, a brit jobb- illetve baloldal kölcsönösen egymást okolja a terrorveszélyért és a fiatalok Iszlám Államhoz való csatlakozásáért. A baloldal egyebek közt kulturális érzéketlenséggel, az iszlamisták provokálásával vádolja a jobboldalt, utóbbi a multikulturalizmus és a bevándorlási politika csődjét, a beilleszkedni képtelen enklávékat és a gyűlöletbeszédet, valamint a biztonsági szolgálatok helytelen finanszírozását emlegeti. Emellett a baloldal hibáztatja az ellenpólust, mert összekeverik a brit muszlim identitást a fundamentalizmussal, míg jobbról az a kritika érkezik, hogy a baloldalon nem hajlandók felismerni a probléma vallási-kulturális gyökerét.
Szakértők ugyanakkor kiemelik, hogy a radikalizálódás tekintetében egyrészt minden egyes eset különbözik, és ritkán lehet egyetlen dolgot okolni azért, mert valaki radikalizálódik, másrészt míg az antiterrorizmus az állam, addig az antifundamentalizmus a helyi közösségek feladata. Úgy tűnik, arra van szükség, hogy egyrészt elválasszák a radikalizmust a mérsékelt iszlámtól, másrészt segíteni kell a mérsékelteket a radikálisokkal való konfrontációban.
Év elején ugyanakkor Eric Pickles, az Egyesült Királyság közösségekkel foglalkozó államtitkára ezer nagy-britanniai imámnak írt levelében arra kérte a prédikátorokat, hogy legyenek éberek a szélsőséges iszlámot terjesztőkkel szemben. Bár kritizálták a levelet, David Cameron miniszterelnök később megvédte, mondván mindenkinek segítenie kell a radikalizmus elleni küzdelemben.
A kabinet mindenesetre már készül: a szélsőségesség megtörése mellett bővítené az angol fordítási szolgáltatásokat, elérhetőbbé tenné a nyelv oktatását, és nagyobb ellenőrzést gyakorolna az állampolgári kérelmek elbírálása felett.
Theresa May belügyminiszter úgy látja, hogy világos különbséget kell tenni a szélsőségesek és az átlagos, békés vallásgyakorlók között, stratégiájuk pedig azokra az értékekre helyezi a hangsúlyt, mely összeköti a briteket és a muszlimokat.
Ugyanakkor mind az Egyesült Királyságban, mind Franciaországban felhívták már a figyelmet politikusok arra, hogy egyre több egykor mérsékelt mecset és imahely kerül a szélsőségesek befolyása alá, ahol nemritkán gyűlöletbeszéddel hergelik híveiket a radikális imámok. Nigel Farage, a UKIP vezére például arról beszélt, hogy néhány mecsetbe olyan prédikátorok szivárogtak be, akiket a Közel-Kelet egyes részeiből pénzelnek, és olyan dolgokat mondanak, amelyekért London vagy New York utcáin letartóztatás járna. Szerinte ez is mutatja, hogy rengeteg bevándorló nem tartja tiszteletben választott hazája törvényeit.
Ahogy korábban arról az MNO is beszámolt a Le Figaro által megírt kormányzati adatokra hivatkozva, Franciaországban négy év alatt megkétszereződött a radikális iszlám irányítása alá kerülő mecsetek és imahelyek száma. A beszámolók szerint a radikális eszméket valló szalafisták igyekeznek destabilizálni az országban működő mérsékelt muszlim közösségeket.
A két említett országból olyan hírhedtté vált szélsőségesek kerültek ki, mint az év eleji párizsi merényletek végrehajtói, a Kouachi testvérek és Amedy Coulibaly, valamint a jelenleg is nagy erőkkel keresett Hayat Boumeddine, Coulibaly exbarátnője, aki a gyanú szerint segítette a Párizsban gyilkoló terroristák tevékenységét. Brit oldalról kétségtelenül Jihadi John, vagyis – valószínűleg – eredeti nevén Mohammed Emwazi tett szert a legnagyobb „hírnévre”, mint az Iszlám Állam fő hóhéra, aki több újságírót is kivégzett a terrorszervezet által közzétett felvételeken.
A Franciaországban nevelkedett radikális csoport tagjairól ki is derítették, hogy azok közé a külvárosi fiatalok közé tartoztak, akik fiatalkorukban egy hasonló radikális imám, Farid Benyettou hatása alá kerültek. A róluk szóló életrajzi adatok szerint Benyettou nem csak prédikált és a Koránt tanulmányozta követőivel, hanem gyakran járt tüntetésekre – sokszor tiltakoztak például a burka betiltása ellen –, és a szent szövegeket úgy adta át híveinek, hogy kötelességüknek érezték az iszlamista mozgalmakban való részvételt.
Morten Kjaerum, az Európai Unió bécsi székhelyű Alapjogi Ügynökségének (FRA) leköszönő igazgatója ugyanakkor a Der Standard című osztrák napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában arról beszélt, hogy a muszlimok elleni harag gyengíti Európát. Az MTI összefoglalója alapján Kjaerum kijelentette: ha folytatná a munkát az ügynökségnél, még többet foglalkozna a szociális és gazdasági alapjogokkal, hiszen sok jól képzett muszlim és zsidó származású lakos hagyja el az uniót, Európának azonban szüksége lenne rájuk.
Szerinte ha a legutóbbi terrorizmusellenes intézkedések általános gyanút kelthetnek valamely társadalmi csoport vagy vallás tagjai ellen, akkor az kedvezhet a terroristáknak. Ők ugyanis magukat a rendszer üldözöttjeinek tekintik, ezért ahelyett, hogy „első számú közellenségként” tekintenénk rájuk, tükröt kellene tartani eléjük, jogi eszközökkel is, miszerint ők nem mások, mint becstelen bűnözők.
A leköszönő igazgató egyben tragédiának nevezte, hogy rengeteg menekült hal meg a Földközi-tengeren útban Európa felé. Úgy vélekedett, hogy ez emberi jogi szempontból is rossz fényt vet Európára.
