A helyi hatóságok csütörtökön közölték, hogy a halottak száma 5489-re nőtt. Egy nappal korábban, szerda délben a belügyminisztérium még 5006 halálos áldozatról adott összesítést. Az ország miniszterelnöke előzőleg azt mondta: félő, hogy akár tízezer ember halálát is okozhatta a 7,9-es erősségű múlt szombati földrengés Nepálban. Több százan haltak meg a szomszédos Indiában és Kínában is.
A hatóságok már nem számítottak arra, hogy további túlélőkre bukkannak, de most 15 éves fiút mentettek ki, aki körül szombaton egy hétemeletes épület omlott össze. Az alélt állapotban lévő tinédzsert éljenző tömeg kísérte, amikor hordágyon elvitték. A mentést végző szakemberek egész éjjel a gyermek kiszabadításán fáradoztak. A fiú nem volt nagyon mélyen a romok alatt, de beszorult az épület két összedőlt emelete közé – közölte Andrew Olvera, egy amerikai mentőcsapat vezetője.
Az ország megsegítése érdekében az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) egyik illetékese szerdán Genfben közölte, hogy a kért 380 millió eurós összeg segítségével a következő három hónapban egyebek mellett a hajléktalanná vált mintegy félmillió embernek biztosítanának lakhatást. Az OCHA munkatársa hozzátette, a több mint négymillió nepáli tiszta ivóvízzel és élelemmel való ellátására és a több mint tízezer sérült kezelésére ugyancsak nagy összegeket fordít a világszervezet.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap arról beszélt, hogy jelenleg negyven magyarról tudnak, aki Nepálban tartózkodik, közülük harmincnégy magyar állampolgár, hatan pedig magyar ajkúak, de más európai uniós országok állampolgárai. Mindenkivel kapcsolatban vannak közvetlen vagy közvetett módon, mindenkiről tudják, hol és hogy van, és „szerencsére mindenki jól van” – közölte.
Nagyjából egy méterrel emelkedett meg a talaj egy 120 kilométerszer 50 kilométeres területen Katmandu környékén a földrengés hatására – állapították meg a szakemberek az európai Sentinel–1A műhold felvételeit elemezve. A radar a földrengés előtt és után készített űrfelvételek összevetésével képes érzékelni a talajmozgásokat. A műhold szerdára virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után haladt el Nepál fölött, és a begyűjtött adatok már néhány órán belül a kutatóknál voltak. A kapott információk alapján a szakemberek interferenciaábrát (egy törésvonalon bekövetkező elmozdulásokat szemléltető színes ábra) készítettek.
Az új adatok megerősítették azt, hogy egy Katmandutól északkeletre fekvő, 120 kilométerszer 50 kilométeres területen nagyjából egy méterrel emelkedett meg a talajszint – mondta Tim Wright, a földrengések, vulkánok és tektonikus mozgások megfigyelésével és modellezésével foglalkozó brit központ (COMET) munkatársa.
„A létrákat két-három napon belül megjavítják, a hegymászások folytatódhatnak, az embereknek nem kell lemondaniuk az expedíciókat” – mondta csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek Tulszi Gautam, a nepáli turisztikai minisztérium illetékese. A Csomolungma (Mount Everest) északi, vagyis tibeti (kínai) útvonalát érintő hegymászásokat ugyanakkor a tavaszi szezonra teljesen leállították a földrengés miatt. A természeti katasztrófa a legfrissebb adatok szerint több mint öt és fél ezer halálos áldozatot követelt.