Orbán: Magyarország ellenzi a menekültek szétosztását

A miniszterelnök szerint hazánkba nem hozni kellene bevándorlókat, hanem el kellene őket vinni.

MTI
2015. 06. 25. 14:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kormányfő megerősítette, hogy Magyarország ellenzi a menekültek szétosztására vonatkozó kötelező kvótákat, ilyesmit csak önkéntes alapon tart elképzelhetőnek.

Mint mondta, a menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében segíteni kell, de akik a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében jönnek, azokkal szemben meg kell védeni Magyarországot és a magyar embereket.

„Mi is szívemberek vagyunk, de nem vagyunk agyatlanok, a kettőt egyensúlyban kell tartani” – mondta Orbán Viktor. „Észnél kell lenni, itt most nem szabad engedni sem a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek”, amelyre ugyanakkor mindig szükség van – figyelmeztetett egyúttal a kormányfő.

A miniszterelnök elmondta, hogy szerinte önmagában nem siker, hanem természetes tény, hogy a Magyarországra nehezedő nyomás a csúcs napirendjére kerül. Úgy fogalmazott, most már Brüsszelben is mindenki tudja, hogy Magyarországra érkezik a legtöbb migráns, megelőzve Olaszországot és Görögországot is.

„Ehhez képest ez a két ország kapott mintegy 160 millió eurót az elmúlt időszakban, Magyarország pedig másfél milliót” – állította a miniszterelnök, nyomatékosítva ugyanakkor, hogy „nem fogunk koldulni”. Azt mondta, nem azért kell felhívni a figyelmet az adatokra, hogy Magyarország ezért pénzt kapjon, de – mint fogalmazott – „ha adnak, persze elfogadjuk, a segítség jól jön”. „De ha nem adnak, akkor is meg fogjuk védeni a határainkat” – közölte Orbán Viktor.

A miniszterelnök egyúttal figyelmeztetett, hogy a mostani migráció egy olyan népvándorlási folyamat, amellyel hosszabb távon kell számolni. Úgy vélte, hogy téved, aki úgy gondolja, hogy ez egy átmeneti közel-keleti válság következménye, mert az európai jóléti rendszer, különösen a német olyan vonzó, hogy a következő években milliók fognak útra kelni, ha úgy érzik, hogy van esélyük bejutni.

„Egyetlen megoldás van szerintünk. Meg kell védenie mindenkinek a saját határait. Ha kapunk segítséget, akkor együtt, ha nem, akkor külön-külön, de a határokat meg kell védeni” – hangoztatta a miniszterelnök, aki szerint különben nem lehet feltartóztatni az áramlást, és milliószám fognak érkezni.

Hosszú időt vesz majd igénybe az új európai konszenzus kialakítása menekültügyben – vélekedett Donald Tusk, az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke a csúcsvezetők kétnapos találkozójára érkezve. Tusk szerint a legsürgetőbb feladat az illegális migráció megfékezése, és e téren azt várja a most összeülő csúcstalálkozótól, hogy annak résztvevői „erős jelzéssel” fognak szolgálni.

Az európai szocialista kormányzati, illetve pártvezetők egyetértenek abban, hogy nem a falak felhúzása jelenti a megoldást a migrációs problémákra – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnöke Brüsszelben, miután részt vett egy szerda-csütörtöki szocialista rendezvényen.

 

Az EU-csúcs legfőbb vitatémájáról, a menekültkérdésről szavai szerint úgy vélekedtek a szocialista politikusok,  hogy a probléma elhúzódó jellegű lesz, amire Európának közös cselekvési programot kell kidolgoznia.

„Akik nem legitim menedékkérők, azoknak az Európában maradása nem garantálható. Csak ezzel az üzenettel érhetünk el valódi haladást az Olaszországból és Görögországból történő (menekült)áthelyezés ügyében” – mondta a lengyel politikus.

Az Európai Tanács elnöke elismerte, hogy ezen a napon az uniós országok csúcsvezetői között nem fog létrejönni konszenzus a migránsok befogadására vonatkozó kötelező kvóták ügyében.

„Az önkéntességen alapuló séma azonban nem lehet mentség arra, hogy ne tegyünk semmit. Meg tudom érteni azokat, akik ezt az önkéntes mechanizmust akarják, de az csak akkor lesz hiteles, ha precíz és jelentős ígéreteket tesznek legkésőbb július végéig, mert az áldozatvállalás nélküli szolidaritás merő képmutatás. Most nem üres szolidaritási nyilatkozatokra van szükség, hanem cselekedetekre és számokra” – fogalmazott Donald Tusk.

Az Európai Tanács elnöke kitért arra, hogy a csúcstalálkozón David Cameron brit miniszterelnök beszámol a többi résztvevőnek a brit EU-tagságra vonatkozó referendum terveiről.

„Van néhány brit aggodalom, amit figyelembe kell venni, de oly módon, ami Európa szempontjából biztonságosnak mondható” – hangoztatta Tusk, és hozzátette: most még csak a folyamat elején tartanak, de az kezdettől fogva világos, hogy az unió alapértékei nem képezhetik alku tárgyát. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy az uniós intézmények határozottan elvetik azt a brit felvetést, ami a személyek szabad mozgásának az elvét veszélyeztetné.

A görög adósságválságot illetően Donald Tusk azt mondta, hogy „még sok órányi munka van hátra”, és hogy „az elmúlt órák kritikusak voltak”. Mindemellett azonban úgy vélekedett, hogy ez a görög történet – szemben Szophoklész tragédiáival – happy enddel zárul majd.

Rövid távú megoldásokkal, kerítésépítéssel nem lehet megoldani a migráció problémáját – közölte Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke.

Schulz arra az álláspontra helyezkedett, hogy a migrációnak globális okai vannak, és a probléma gyökerére kell összpontosítani, amihez több erőforrást is hozzá kell rendelni. Amellett érvelt, hogy meg kellene teremteni a legális bevándorlás lehetőségét, de nem bevándorlási jogot kellene adni, csak esélyt azoknak, akik bevándorolnának, hogy jelezhessék erre vonatkozó igényüket. Schulz többek között az amerikai zöldkártya rendszerét hozta fel példaként.

Az állam-, illetve kormányfőknek elmondott és a sajtónak kiosztott beszédében Schulz uniós migrációs és menekültpolitika kidolgozását sürgette.

„Akik azt mondják, hogy a migráció olyan probléma, amely megoldható a határok lezárásával, nem mondanak igazat” – áll Schulz írásban kiadott beszédében. Az EP-elnök szerint a felelősség azt jelenti, hogy minden tagállam betartja a közös szabályokat, s nem tesz egyoldalú lépéseket. Bent, az állam- és kormányfők társaságában Schulz a kötelező menekültkvóták mellett szállt síkra, mondván, hogy az önkéntes és kormányközi megoldások korábban nem váltak be.

„Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a dologból, máskülönben a szolidaritás puszta jótékonykodássá válik” – mondta a kiadott beszéd tanúsága szerint.

Szerbia ellenzi, hogy a magyar–szerb határon kerítés épüljön – hangsúlyozta eközben Belgrádban Ivica Dacic szerb külügyminiszter, hozzátéve, hogy az Európai Uniónak el kell döntenie, támogatja-e a „falépítést”, vagy sem. A szerb diplomácia vezetője görög kollégájával, Nikosz Kociasszal közös sajtótájékoztatóján kifejtette: „itt az ideje, hogy az EU tisztázza: a falak Európája a múlt vagy a jövő”. „Azt hittem, hogy a berlini fal már ledőlt” – tette hozzá.

Ivica Dacic ugyanakkor kiemelte, hogy Szerbia és Magyarország kapcsolata továbbra is jó, a migránsok kérdése pedig nem Szerbiáé, Magyarországé vagy Görögországé, hanem Európáé. Szerinte Európának meg kell mutatnia, hogy a balkáni térséget az EU részeként éli-e meg, vagy egy falakkal határolt területként. „Nem szeretném kommentálni, hogy ezt a múltban hogy hívták” – fogalmazott a szerb külügyminiszter.

Kiemelte, hogy Szerbia áldozata ennek a helyzetnek, és Európa nem mutatott kellő megértést, amikor Belgrád felhívta a figyelmet a lehetséges problémára, és nem is biztosított pénzügyi segítséget a hatékonyabb határvédelemre.

Emlékeztetett arra, hogy belügyminiszterként (2008 és 2014 között) többször is találkozott osztrák és magyar kollégájával, és már akkor felvetette a zöldhatár közös ellenőrzésének ötletét, valamint az elektronikus ellenőrzést, Szerbiának azonban nem volt erre pénze. „Most pedig falaink vannak” – jegyezte meg Ivica Dacic.

Nikosz Kociasz görög külügyminiszter arról beszélt, hogy egész Európának együtt kell dolgoznia a probléma megoldásán, és ehhez pénzre van szükség. Szerinte „ha minden úgy marad a Balkánon, ahogy ma van, akkor a balkáni társadalmak idegengyűlölővé fognak válni, és a jobboldal felé fordulnak”. Hozzátette: azt várja, hogy az EU tagországai készséget mutassanak a probléma megoldására „ahelyett, hogy kerítéseket emelnének”.

Dragan Gligoric, a szerbiai határőrség vezetőjének helyettese csütörtökön a belgrádi Pink Televízióban elmondta: az év eleje óta mintegy 32 ezren kértek menedéket Szerbiában, ebből 11 200-an az utóbbi 25 napban. Hozzáfűzte, hogy a macedón–szerb határt naponta mintegy ezren lépik át illegálisan. Kiemelte, hogy a határőrség az idén eddig 20 ezer illegális határátlépést akadályozott meg, míg a 2014-es év első felében csak 3 ezer ilyen próbálkozást lepleztek le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.