A képviselők többsége ezzel felhatalmazta Hans Jörg Schelling pénzügyminisztert, hogy részt vegyen a Görögországnak szánt harmadik görög mentőprogramról szóló megbeszéléseken. A szociáldemokrata és néppárti kormánykoalíció támogatta, az ellenzék ugyanakkor elutasította a javaslatot. A parlament végül egyszerű többséggel hozta meg döntését.
A szociáldemokrata kancellár Werner Faymann szerint Ausztriának felelőssége van a közös Európában, és arról beszélt, hogy a Görögországnak szánt mentőcsomag az első lépés egy nehéz úton, hogy elkerüljék a Grexitet.
A néppárti pénzügyminiszter megvédte a tervezett intézkedéseket, egyben visszautasította a vádakat, miszerint a program csupán színtiszta takarékossági intézkedés. Úgy vélte: sokkal inkább a privatizációról, a munkaerőpiac reformjáról és a közigazgatás megerősítéséről, modernizálásáról van szó.
Az ellenzéki Heinz-Christian Strache bírálata szerint a mentőcsomaggal, amely nem a lakosságnak, hanem a bankoknak és a spekulánsoknak kedvez, újabb pénzeket pazarolnak el. A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője kitartott korábbi javaslata mellett, miszerint az osztrák lakosság véleményét kellene kikérni a további támogatások folyósításáról.
A szintén ellenzéki Zöldek is elutasították a javaslatot, és az adósságenyhítés mellett álltak ki. A párt frakcióvezetője, Eva Glawischnig aggodalmát fejezték ki amiatt, hogy Görögországban a mentőprogram nagy részét adósságtörlesztésre fogják felhasználni, így nem tudják a lakosság vagy a gazdaság megsegítésére fordítani. A liberális NEOS párt vállalhatatlan megoldásnak nevezte a mentőcsomagot, a Team Stronach frakcióvezetője szerint a program nem a népnek, hanem a bankoknak és a magán finanszírozóknak jön majd jól.
Az euróövezeti tagországok hétfői csúcstalálkozóján kötött megállapodás szerint Görögország 86 milliárd euró hitelt kaphat az euróövezeti válságkezelő alap (ESM) forrásaiból.
Mint ismert, Görögország parlamentje ugyan elfogadta a hitelezőkkel kötött megállapodást, de az eurózóna más tagállamainak is meg kell tennie ugyanezt. Az országot kormányzó Szirizának sikerült szerda éjszaka átvernie a parlamenten a hitelezőkkel kötött megállapodást, amely újabb megszorításokat hoz az országra. Ám addig még más eurózóna-tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk a megállapodást. Vannak országok, amelyek parlamentjei már voksoltak, vannak, ahol még ezután fognak, de a legtöbb helyen nem kell szavaznia az országgyűlésnek. A témával kapcsolatban bővebben itt olvashat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!