A belügyminisztérium Luhanszk megyei részlegének közlése szerint egy nap alatt a megyében három katona vesztette életét, három sérült meg, továbbá két civil lakos is megsebesült a becsapódó lövedékek repeszeitől. A bahmutyivkai autóúton lévő katonai ellenőrző pontnál robbanószerkezet lépett működésbe, ennek következtében halt meg a három katona, és sérült meg másik három. Egy katona a Novotoskivszke településnél lévő katonai állásnál sebesült meg, a két civilt pedig a Scsasztya elleni tüzérségi támadásban aknagránát sebesítette meg.
Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője vasárnapi, kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt 24 órában a Doneck és Luhanszk megyékben folyó harcok közben összesen öt katona halt meg és tíz szenvedett sérüléseket.
A hadműveleti parancsnokság közleményében arról adott hírt, hogy szombat délután hat órától éjfélig harminc támadást hajtottak végre a szakadárok a front mentén. Luhanszk városa környékén a minszki egyezményben tiltott, 120 milliméter kaliberű aknavetőkkel lőtték a Scsasztya és Sztanicja Luhanszka melletti katonai állásokat.
Doneck környékén ugyanilyen nagy kaliberű aknavetőkkel támadták a szakadárok az ukrán ellenőrzésű oldalon lévő Piszkinél a fegyveres erőket.
A közlemény szerint éjféltől reggel hat óráig gyakorlatilag a frontvonal teljes hosszán lőtték kézi lőfegyverekkel az ukrán oldalt az oroszbarát „törvénytelen fegyveres alakulatok”.
Az EBESZ kelet-ukrajnai megfigyelői küldöttsége a hét végén közzétett legfrissebb jelentésében azt írta, hogy a helyzet továbbra is instabil a szakadárok által rommá lőtt, hivatalosan ukrán ellenőrzés alatt lévő donecki nemzetközi repülőtér környékén. Az EBESZ megfigyelői posztján, amely nyolc kilométerre északnyugatra fekszik Doneck központjától, egy nap alatt 152 robbanást észleltek a repülőtérnél. Ezenkívül a nemzetközi megfigyelők drónja, azaz pilóta nélküli repülőgépe jelentős mennyiségű katonai eszköz koncentrációját rögzítette Doneck megye déli részén, szakadár erők által ellenőrzött területen, Mariupol kikötővárostól 76 kilométerre északkeletre. A drón 9 harckocsit, 28 páncélozott csapatszállító járművet, 4 további páncélozott katonai eszközt és 60 katonai teherautót észlelt. A körzetben a front ukrán ellenőrzésű oldalán két harckocsi jelenlétét rögzítette a pilóta nélküli repülőgép.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!