„Ide akartam jönni, mert Afrika mozgásban van, Afrika a világ egyik legnagyobb, legerősebben növekvő térsége” – mondta az amerikai elnök egy nemzetközi üzleti fórum megnyitóján.
„Az emberek kilábalnak a szegénységből, emelkednek a jövedelmek, nő a középosztály, a fiatalok, mint önök, felhasználják az új technológiákat, hogy megváltoztassák az afrikai üzletvitelt” – tette hozzá.
Az amerikai elnök látogatására lezárták a kenyai főváros egy részét, ahol az As-Sabaáb szomáliai terrorcsoport több látványos merényletet hajtott végre az elmúlt években.
Uhuru Kenyatta kenyai elnök is úgy vélte, hogy a Globális Vállalkozási Csúcstalálkozó elnevezésű üzleti fórum megszervezése is egészen más képet mutat Afrikáról, mint ahogyan a sajtóban általában lefestik.
„Az afrikai reménytelenségről szóló szólam hamis, sőt valójában sohasem volt igaz” – mondta a kenyai elnök, amikor Obamával az oldalán megnyitotta a fórumot.
Az amerikai anyától és kenyai apától Hawaiiban született Barack Obama pénteken érkezett Kenyába, ahol 2009-es hivatalba lépése óta először jár. Kenyában ma is számos rokona, közöttük idős mostohanagyanyja él.
Barack Obama szombat délután Uhuru Kenyattával gazdasági és biztonsági kérdésekről tárgyalt. A találkozót követő közös sajtótájékoztatón Obama nem rejtette véka alá, hogy nem mindenben ért egyet a kenyai kormánnyal, különösen a homoszexuálisok jogainak kérdésében nem, Kenyában ugyanis akár 14 évi börtönbüntetéssel sújtható az azonos neműek nemi aktusa.
Obama saját, afrikai amerikai származására rámutatva felidézte az Egyesült Államok rabszolgatartó és szegregációs múltját, és úgy fogalmazott: fájóan tisztában van azzal, hogy az amerikai történelemben a törvény nem mindig kezelte egyenlően az embereket. „Amikor egy kormány elkezdi különbözőképpen kezelni a polgárait, akkor ez a rossz szokás elharapódzhat” – tette hozzá.
A kenyai államfő kitérően válaszolt, és azt mondta: „nem igazán a melegjogok jelentik a kenyaiaknak a legnagyobb aggodalmat”.
Barack Obama a korrupció elleni fellépést is szorgalmazta: úgy vélekedett, hogy a korrupció lehet az egyik legnagyobb akadály, amely a kenyai gazdasági fejlődés útjába állhat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!