A lap úgy értesült, hogy a Vukovártól délre, a szerb határtól nem messze elhelyezkedő Tovarnik lehet az a kritikus pont, ahol a bevándorlók illegálisan bejuthatnának Horvátországba.
„A ténynek, hogy napról napra hosszabbodik a kerítés, és egyre több menekült érkezik Szerbiába azért, hogy eljusson Magyarországra, aggasztania kellene a horvát hatóságokat” – közölte a lap, amely rámutatott arra is, hogy mivel meglehetősen sík vidékről van szó, nem kellene hegyet mászniuk a bevándorlóknak, útközben pedig erdőkön haladnának keresztül, ahol el is bújhatnának, továbbá ivóvizet és élelmet is találnának.
A lap egy nemzetbiztonsági szakértőt is megszólaltatott az ügyben, aki elmondta: a horvát rendőrség nagyobb erőfeszítések nélkül ellenőrizni tudja ezeket a területet, és meg tudja védeni a horvát határokat. A szakértő utalt arra, hogy Horvátország és Szerbia között létezik egy szerződés, amely szerint Horvátország visszaküldheti az illegális határsértőket abba az országba, amelyből jöttek. Kiemeli azonban, hogy nagyon óvatosnak kell lenni, mert a menekültek között lehetnek terroristák is, akik teljesen más célokkal vegyültek a vándorló tömegbe.
Kolinda Grabar-Kitarovic államfő a Vecernji listnek adott interjújában a hétvégén kifejtette, hogy Horvátország keletről és délről is fenyegetettségnek van kitéve a terrorizmus, de az illegális bevándorlás tekintetében is, ami pedig aggodalomra ad okot. „A menekültek befogadására vonatkozó uniós kvótarendszer terve rövid távú megoldásnak bizonyult, és nem is jó, mert millióknak ad reményt Észak-Afrikában, hogy útnak induljanak” – mondta, majd hozzátette: napok kérdése, mikor fog a menekülthullám Horvátország felé irányulni, főleg ha Magyarország befejezi a kerítés megépítését a szerb határán.
Nyugtalanítják a cseh tudósokat a társadalomban egyre növekvő idegengyűlölet, ezért felszólították a politikusokat és a médiát, hogy felelősebben kezeljék a migránsok problémáját. A Tudósok a félelem és a közömbösség ellen nevet viselő petíciót már mintegy ötszáz cseh tudós, kutató és egyetemi oktató írta alá – közölték a petíció szervezői hétfőn Prágában. A legutóbbi felmérések szerint a csehek 70 százaléka ellenzi a menekültek befogadását. A rendőrség az utóbbi hónapokban szigorúbban ellenőrzi a Csehországba érkező külföldieket, és az első fél évben több mint háromezer illegális migránst vett őrizetbe. Őket a hatóságok táborokban helyezik el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!