Zsúfolt világra ébredhetünk 2050-ben

A Föld népessége megközelíti majd a tízmilliárdot, Magyarországon valamivel több mint nyolcmillióan laknak majd.

Ruzsbaczky Zoltán
2015. 08. 06. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harmincöt év múlva Indiában a mainál 400 millióval élnek majd többen (1,71 milliárdnyian), miközben 30 millió kínaival lesz kevesebb (így lesznek 1,35 milliárdnyian). Ez azt jelenti, hogy mindkét ország népessége meghaladja majd az egymilliárdot, és a Föld 2050-re jósolt 9,7 milliárdos populációjának 19, illetve 18 százalékát teszik majd ki. Ismert, Kína népességcsökkenése és öregedő társadalma nagyrészt annak a következménye, hogy évtizedek óta nagyon szigorú születésszabályozás, „egygyermek-politika” van érvényben, melyet pár éve ugyan már kis részben lazítottak, de a kétgyermekes családmodellre legkorábban idén év végén állhatnak át. India egyébként az előrejelzés szerint 2022-ben haladja meg a távol-keleti óriás lakosságszámát. Harmincöt év múlva egyébként hat ország lakossága lesz 300 millió felett, Indián és Kínán kívül Indonéziáé, Nigériáé, Pakisztáné és az Egyesült Államoké. Ma úgy tűnik, hogy a Föld népessége 2100-ra elérheti a 11,2 milliárdot.

A népességnövekedés természetesen Afrikában lesz a legerősebb, közülük is kiemelkedik Niger, ahol 263 százalékkal laknak majd többen. A világ lakosságnövekedésének fele kilenc országba fog tömörülni: Indiába, Nigériába, Pakisztánba, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, Etiópiába, Tanzániába, az Egyesült Államokba, Indonéziába és Ugandába. Ezzel párhuzamosan a fekete kontinens lélekszáma a duplájára ugorhat 2050-re.

Az ENSZ jelentése szerint az, hogy a legszegényebb országok népességnövekedése lesz a legerősebb, nehezíti például az alultápláltság, a szegénység és egyenlőtlenség elleni küzdelmet. Szerintük ezt hangsúlyosan figyelembe kell venni a fenntartható fejlődésről szóló tervek kidolgozásánál.

Európában viszont csökkenni fog a népesség. Noha az ENSZ szerint a mostani anyánként 1,6 gyermekes arány 2050-re 1,8-ra növekszik, ez még még mindig elmarad a 2,1-es szinttől, ami a népességszám fenntartására lenne elegendő. Az Egyesült Királyság lakossága még így is 16, Franciaországé 10 százalékkal növekszik majd. Több kelet-közép-európai ország népessége viszont jelentősen lecsökken, Bulgáriában például 28 százalékkal élnek majd kevesebben, 7,2 millióról 5,2-re csökken majd az ország lakossága. Románia több mint 4, Ukrajna több mint tízmillió embert veszít majd. Európa lakosságának drasztikus esését a beszámoló szerint a bevándorlás fogja vissza.

Vallási megoszlásra ugyan az ENSZ jelentése nem tér ki, de korábban beszámoltunk róla, hogy a Pew Research Center korábbi előrejelzése szerint 2050-re minden tizedik európai muszlim lesz. A sokgyerekes muszlim családok és a bevándorlás által táplált népességnövekedés azt eredményezi, hogy 2050-re nagyjából duplájára emelkedik a számuk Európában: a 2010-es 6 százalékról, mely 43 millió embert jelent, 35 év múlva 71 millióra növekszik. Ezzel párhuzamosan kontinensünkön – mely az egyetlen olyan régió, ahol csökkenni fog a népesség – mintegy százmillióval kevesebb keresztény lesz, és a teljes lakosság 65 százalékát fogják kitenni.

Hazánk lakossága a mostani 9,8 millióról 8,3 millióra esik majd, ami 15,6 százalékos csökkenést jelent. A nyugdíjrendszer szempontjából fontos, hogy a társadalom öregszik, az átlagéletkor ugyan most még 41 év fölött van valamivel, ez 35 év múlva meghaladhatja a 47 évet. Ma családonként átlagosan 1,4 gyermek születik, ez a mutató viszont 1,64-re fog javulni.

Mint azt korábban megírtuk, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott Demográfiai Portré 2015 hasonló eredményekre jutott, de kitér arra is, hogy az európai országokban tartózkodó magyar állampolgárok száma évről évre nő. A kutatás alapján a külföldi állampolgárságú bevándorlók száma az utóbbi években enyhén csökkent Magyarországon – bár az idei bevándorlási hullám ezt akár meg is változtathatja –, azonban 2011-től jelentősen megnőtt a külföldön született bevándorló magyar állampolgárok száma. E csoport zömét a szomszédos országokban egyszerűsített honosítás keretében magyar állampolgárságot szerzők jelentik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.