Mohamed Szamír, a fegyveres erők szóvivője Facebook-oldalán számolt be a múlt hétfőn indított terrorellenes hadjárat állásáról, s rámutatott, hogy a kormányerők csak kedden 55 terroristát öltek meg. A heves tűzharcokban, illetve egy robbanószerkezet okozta robbanás következtében két katona meghalt és tizenketten megsebesültek.
A hétfőn, a Vértanú Joga néven indított hadjárat a fegyveres erők egy korábbi bejelentése szerint addig fog tartani, amíg meg nem szűnik a terroristák jelenléte a Gázai övezettel szomszédos országrészben.
Az Iszlám Állam helyi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fellegvárának számító régióban a szóvivő szerint százával „perzselik fel” a szélsőségesek búvóhelyeit, és hatalmas mennyiségű fegyvert, robbanóanyagot és merényletek végrehajtásához használt járművet semmisítenek meg.
A Gázai övezet szomszédságában fekvő országrészt tavaly novemberben katonai övezetté nyilvánították, miután az említett terrorszervezet által végrehajtott merényletek egyikében legalább harminc katona vesztette életét. A térségbe azóta a független sajtót nem engedik be, s így az ott folyó harcokról szóló értesülések gyakorlatilag egyetlen forrása maga a hadsereg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!