A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvényt módosító javaslatok az eljárások felgyorsítását, a menekültügyi rendszerben védelemre nem szoruló embereket vonzó, úgynevezett rossz ösztönzők kiküszöbölését, a tartományok pénzügyi terheinek enyhítését, a menekültek jobb integrációját és a menedékre nem jogosult kérelmezők gyorsabb hazatelepítését szolgálják. A kormány továbbá elkülönített 5 milliárd eurót a menekültválság 2016-ban adódó költségeinek fedezésére, és 2018-ig felfüggesztett néhány építésügyi előírást, hogy gyorsabban alakíthassanak ki újabb menekültszállásokat.
A javaslatokat a tartományokkal az előző héten kötött megállapodás alapján készítették elő, és elfogadásukra előre hozták az eredetileg szerdára tervezett kormányülést. Az indítványokat gyorsított eljárással tárgyalja a törvényhozás mindkét háza (Bundestag, Bundesrat). A kormánykoalíció a tartományokat képviselő Bundesratban az ellenzék támogatására szorul. A tervek szerint az új szabályok november 1-jén lépnek életbe.
Németországba több mint 150 ezer menedékkérő érkezett, amióta szeptember 13-án visszaállították a határellenőrzést – írta kedden a Bild című lap. A határellenőrzés ideiglenes visszaállítása nem lassította érdemben a menekülthullámot, továbbra is naponta átlagosan tízezer menedékkérő lép be az országba – írta az újság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök kedden kijelentette, hogy az Ausztriával határos Bajorországba szeptember eleje óta 169 408 menedékkérő érkezett. A németországi tartomány miniszterelnöke azt mondta: a következő időszakban még tovább erősödhet a menekülthullám a közelgő hideg hónapok miatt, és azért, mert sok Németországba készülő ember megpróbálhat még az idén eljutni az országba, tartva attól, hogy később kevésbé lesz valószínű a befogadása. Horst Seehofer köszönetet mondott Joachim Gauck államfőnek vasárnapi beszédéért, amelyben a szövetségi elnök kiemelte, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan. A bajor kormányfő hangsúlyozta, hogy „hasonló jelzésekre” van szükség Berlintől, és megjegyezte, hogy nem tapasztalni ilyen jelzéseket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!