A magyar kormány álláspontját ismertetve Szijjártó Péter a megbeszélésen közölte, hogy a szíriai rendezés alkalmával a lehető legszélesebb körű politikai párbeszédre van szükség, először békét és stabilitást kell teremteni, és utána kell foglalkozni azzal, hogy a jelenlegi rezsimnek mi legyen a sorsa a jövőben.
A külügyminiszter arra is kitért, hogy Moszkvában tanácskozott Veronika Szkvorcova egészségügyi miniszterrel is, aki a magyar–orosz gazdasági vegyes bizottság társelnöki posztját tölti be.
A megbeszélésen arról állapodtak meg, hogy „nem dramatizáljuk túl a kereskedelmi forgalom radikális csökkenését”, mivel ez nem a két országon, hanem a globális politikai helyzeten múlik – emlékeztetett a tárcavezető. Mint mondta, remélhetőleg a mostani kedvezőtlen globális politikai helyzet elmúltával a két ország közötti gazdasági együttműködés ismét a régi lesz.
Magyarországnak komoly nehézségeket okoznak az Oroszországgal szembeni európai szankciók és a Moszkva által bevezetett ellenintézkedések – közölte. Hozzáfűzte: két éve még Oroszország volt a második legfontosabb kereskedelmi partnerünk, az idei év első felében viszont már csak a 13. volt, és az Oroszországba irányuló magyar export az idén már a felére csökkent.
A két miniszter egyetértett abban, hogy Közép-Európa energiaellátása fontos kérdés, amely még nincs rendezve, ezért keresni kell azokat a közös megoldásokat, amelyek a források és útvonalak diverzifikációjával biztosítják a régió gázellátását.
A tárgyalás témája volt még a mezőgazdasági együttműködés jövője és az is, hogy magyar építőipari vállalatok szerepet kapnak a 2018-as labdarúgó-világbajnokság stadionjainak építésében – mondta Szijjártó Péter.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!