„Most már hallanak?” Ezzel a rövid üzenettel kezdte meg karrierjét a Twitter mikrobloghálózaton az amerikai lehallgatási botrányt kirobbantó Edward Snowden. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) volt munkatársa ráadásul azt az egyetlen felhasználót követi, amelyről ő maga húzta le a vizes lepedőt, azaz a hivatalt. Snowden profiljához mindössze egyetlen nap alatt több mint egymillióan csatlakoztak, és óránként lassan újabb százezrek teszik meg ezt, miközben az NSA-nek – nem egy nap alatt – mindössze százhatezer követőt sikerült gyűjtenie.
Snowden felbukkanása a világhálón nagy valószínűséggel élezi majd az amerikai elnökválasztási verseny biztonságpolitikai, nemzetbiztonsági szegmensét – írta honlapján közzétett elemzésében az amerikai NPR közszolgálati rádió. A kiberkémkedés egyre hangsúlyosabb lesz az elnökjelölt-aspiránsok vitáiban.
A jelenleg tartózkodási engedéllyel Moszkvában élő informatikusnak az amerikai politika számára igencsak provokatív viselkedésére a republikánus versenybe beszálló George Pataki reagált elsőként. „Néhányan azt mondják, van önben bátorság. Én 2001. szeptember 11-én láttam bátorságot. Ön csak egy áruló, aki amerikai életeket sodor veszélybe” – írta Twitter-üzenetében a volt New York-i kormányzó.
Közben a tekintélyes Foreign Policy honlapján James Bamford hosszas elemzésben írt mindarról, amit Snowden vázolt neki az amerikai kiberparancsnokság felállításáról. A fiatalember által bemutatott dokumentumokból kiderül, hogy a marylandi Fort Meade-i támaszponton nagyszabású központ készül el 2016-ra. A bázis már eddig is az amerikai kódfejtés Mekkájának számított, ám a mostani átalakítások után komoly informatikai csapásmérő képessége lesz. Állítólag csak a szerverszobák hűtésére napi 5,5 millió liter vizet használnak fel. Snowden közölte: miközben a Pentagon folyton arról beszél, hogy e kiberhadsereg csak védekezik, addig valójában kemény támadóalakulatot állít fel épp „az orrunk előtt” az amerikai haderő.
Miközben Washington folyton Kínát – amellyel épp a héten kötöttek kiberkémkedést szabályozó egyezményt –, Oroszországot, Iránt és Észak-Koreát vádolja kiberkémkedéssel, hekkerakciókkal, addig ők Treasure Map (kincses térkép) fedőnevű programjukkal gyakorlatilag mindenkit szinte valós időben le tudnak nyomozni. Snowden állítja: a rendszerrel korántsem védelemre, hanem épp ellenkezőleg, támadásra rendezkedik be az Egyesült Államok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!