Egyelőre nem világos, hogy az IÁ „fővárosában”, az észak-szíriai Rakkában, illetve környékén végrehajtott légicsapás elérte-e a célját – vélekedett Peter Cook, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A terrorista a Pentagonból származó nem hivatalos közlés szerint egy gépkocsiban ült a támadás alatt.
A brit miniszterelnök szerint önvédelmi akció volt az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet egyik legbrutálisabb kivégzője elleni támadás. David Cameron a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt pénteken felolvasott nyilatkozatában kijelentette: egyelőre nem lehet bizonyosra venni, hogy a légicsapásban Emwazi életét vesztette. Cameron ugyanakkor barbár gyilkosnak és az Iszlám Állam első számú hóhérának nevezte a több nyugati túsz – köztük britek – lefejezéséért felelősnek tartott Emwazit, és kijelentette: az ellene végrehajtott támadás önvédelmi akció volt.
A túszok kivégzéséről készült videókon kötött maszkban látható, késsel fenyegetőző Jihadi Johnt Mohammed Emwazi kuvaiti születésű brit állampolgárként azonosították nyugati titkosszolgálatok. A férfit egykori túszok vérszomjas pszichopataként írták le.
Az IÁ 2014 augusztusa óta mások mellett Steven Sotloff és James Foley amerikai újságíró, Abdul-Rahman Kassig amerikai, valamint David Haines és Alan Henning brit segélymunkás, továbbá Gotó Kendzsi japán újságíró lefejezéséről osztott meg videót a világhálón.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!