Dabik: Ilyen egy vérfagyasztóan profi propaganda

Bemutatjuk az Iszlám Állam saját magazinját.

MNO
2015. 11. 19. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azt hitték, erődjeik megvédik őket Allahtól, de Allah onnan sújtott le rájuk, ahonnan nem számítottak rá” – így vezették fel legújabb számukat, amiben a párizsi terrortámadásokról is beszámolnak, az idézet is a franciákról szól. Az, hogy ez a legújabb szám szerdán már meg is jelent, és bemutatják a múlt pénteki támadást, jól jelzi, hogy ezeket a kiadványokat viszonylag rövid időn belül rakják össze, vagyis – a látvány mellett – ez is azt mutatja, hogy a mögötte álló csapat meglehetősen profi.

A sajtó a legutóbbi számból érthető okokból azt a két anyagot kapta fel, amelyek közül az egyik azt taglalja, miként robbantották fel nemrég az orosz utasszállító gépet, a másik pedig egy kínai és egy norvég túsz kivégzését hirdeti ki. Szerdán komoly vihart kavart, hogy az Iszlám Állam a Dabikban közzétett leírása szerint az orosz gép megsemmisítéséhez használt, rögtönzött robbanóanyagot egy ananászlé fémdobozába rejtették el.

 

A lapban szerepelő két túszt egyébként már az előző kiadásban (még élve) is bemutatták, egy-egy egész oldalas hirdetésként, elérhetőséget is megadva azoknak, akik ki akarják fizetni az értük követelt váltságdíjat.

A lapszám egyébként megemlékezik az aktuális helyzetről a különféle harctereken, illetve nagyobb terjedelemben értekezik az Aszad-rezsim jelenlegi helyzetéről.

Az Iszlám Állam propagandalapja már csak azért is veszélyes, mert – ahogy arról már számtalan cikk született – nyugaton óriási probléma a fiatalok radikalizálódása: már több ezren csatlakoztak közülük a Közel-Keletet feldúló terrorszervezethez, és az is nagyon komoly veszélyforrás, hogy többen visszatérnek a kiképzés után Európába, potenciális elkövetőként a későbbi merényletekhez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.