Forró a helyzet a görög–macedón határon

Ismét tiltakoztak szombaton az immár három napja veszteglő bevándorlók.

MTI
2015. 11. 21. 19:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön Belgrád és Szkopje úgy döntött, hogy csak a konfliktusövezetből – Szíriából, Irakból és Afganisztánból – érkezőket engedik át a határon, így számos más nemzetiségű bevándorló a határ görög oldalán rekedt az Idomeni-Gyevgyelija határállomásnál.

Az AFP helyszínen tartózkodó tudósítója szerint szombaton több mint ezer migráns volt a határátkelőnél, többségükben irániak, pakisztániak, marokkóiak, algériaiak, bangladesiek és szomáliaiak.

Többen a határ megnyitását követelő angol nyelvű transzparenseket tartottak a kezükben, másoknál „Nagyon sajnáljuk Franciaországot, de nem vagyunk veszélyesek”, illetve „Mi is menekültek vagyunk” felirat volt.

Pénteken több bevándorló „Szabadság”, „Nem a rasszizmusra” feliratú táblákkal a kezében a sínekre ült, akadályozva a Görögország és Macedónia közötti vasúti közlekedést.

Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter szombaton Idomenibe látogatott, ahol a helyi hatóságokkal tanácskozott a határon kialakult helyzetről. A miniszter emlékeztetett: Szlovénia kezdte a migránsok szűrését, ami „dominóhatást” gyakorolt a két szomszédos országra, Szerbiára és Macedóniára.

A miniszter szerint egyes országok képviselőit bizonyosan a jövőben sem engedik át a határon. Görögországnak van terve arra, hogy segítséget nyújtson ezeknek az embereknek, hogy Idomeniből az ország más részeibe, illetve befogadóállomásokra utazhassanak. Hozzátette: Alexisz Ciprasz kormányfő vezetésével szombat este értekezletet tartanak a kérdésről.

A görög–macedón határra érkező bevándorlók 70 százaléka szíriai vagy iraki. A terepen dolgozó civil szervezetek szerint más nemzetiségű migránsok gyakran semmisítik meg személyi okmányaikat, és hamis adatokat közölve kérnek új papírokat a görög hatóságoktól.

Az Idomeni és Gyevgyelija közötti határátkelőt használják legtöbbet azok a bevándorlók, akiknek sikerül Törökország földközi-tengeri partvidékéről a görög szigetekig eljutniuk. Az év eleje óta 800 ezer migráns érkezett a tengeren Európába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.