Három évet is kaphat, aki nem regisztrálja drónját

Az Egyesült Államokban februártól regisztrációhoz köti a használatot negyed és 25 kilogramm között.

MD
2015. 12. 15. 3:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portál beszámolója szerint aki regisztráció nélkül repteti a drónját a jövőben, komoly bírságot is kaphat. A polgárjogi büntetés felső határa 27 és fél ezer dollárra rúg (nagyjából nyolcmillió forint), a büntetőjogi szankció pedig akár 250 ezer dollár (nagyjából 72 millió forint) is lehet, valamint hozzácsaphatnak még három év börtönbüntetést is.

A regisztrációs díj átlagosan öt dollárba, körülbelül 1500 forintnak megfelelő összegbe fog kerülni, de az első harminc napban ezt ingyen megtehetik az amerikai tulajok. Ehhez mindössze a nevet, a lakcímet és egy e-mail címet kell majd megadni. Ezután a weboldal kiállít egy regisztrációs igazolást és egy tulajdonigazoló dokumentumot egy egyedi azonosító számmal, amit magán a drónon is fel kell majd tüntetni.

A regisztráció december 21-én indul, tizenhárom éves kor felett lesz lehetséges, és jelenleg csak a civil hobbipilóták tevékenységére érvényes, kereskedelmi használatra nem. Anthony Foxx közlekedési miniszter úgy fogalmazott: a vezető nélküli légi eszközök használói is pilóták, és ez a rang felelősséggel jár. A regisztráció bevezetése megteremti a biztonságos drónhasználat lehetőségét – vélekedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.