Így látja Orbán az uniót

A miniszterelnök szerint ha a közösségnek nem sikerül kiszabadulnia a kátyúból, akkor „újra kell gombolni az európai mellényt”.

MTI
2015. 12. 24. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Itt is a nemzeti szuverenitásunkat védjük. Ha a magyar parlament úgy dönt, akkor majd befogadunk menekülteket, de azt semmiképpen nem hagyjuk, hogy Brüsszelből kvótarendszert erőltessenek ránk – jelentette ki.

Angela Merkel német kancellárt „karakteres és erős vezetőnek” nevezte; mint mondta, „mindenkinek, így nekünk, magyaroknak is jó okunk van arra, hogy tiszteljük és bízzunk benne\", hozzátéve, az ő esetében nem a személyes tulajdonságok hiányoznak, hanem a mozgástér, hiszen nagykoalícióban kénytelen kormányozni.

Úgy gondolom, hogy a német kancellárra a német és az európai baloldal kényszeríti rá azt a migránspolitikát, amelyet jelenleg képviselni kénytelen – jelentette ki a magyar miniszterelnök, aki szerint ebben a kérdésben élesen különbözik ugyan a két kormány álláspontja, de „a szövetség fenntartható”, mivel megvan a politikusokban a szándék, „hogy a kapcsolatokból megmentsék, amit lehet”.

Mint mondta, az elérhető felmérések szerint a bevándorlók nagy többsége baloldali szavazó lesz, „a baloldalra fog húzni, mert ott legalább nem kell szembesülnie a keresztény talapzattal. Egy idő után pedig, ha elegen lesznek, meg fogják szervezni a saját politikai érdekképviseleteiket, amelyek ugyanezen okokból a baloldallal működnek majd együtt”.

A kontinensünk hagyományos politikai egyensúlya, ami a baloldal és a jobboldal szellemi és politikai versenyére épül, fel fog borulni. A jövő nagy kérdése, hogy Európa és különösen az Európai Néppárt politikusai és szavazói hogyan fognak erre reagálni – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint a bevándorlás kérdése és az uniós források összekapcsolása „bosszú, zsarolás, és ehhez senkinek nincs joga”, hiszen korábban döntés született arról, mire mennyit költ majd az unió.

Tisztázandónak nevezve, hogy „az ő pénzüket kapjuk-e meg”, hiszen Közép-Európa országai úgy nyitották meg piacaikat, „hogy azokon a nyugati cégek hatalmas előnnyel indultak, és olyan profitszerző pozíciókat tudtak megszerezni a mi gazdaságainkban, amilyenekre mi soha nem tudnánk szert tenni náluk”.

Hiába a verseny jogi lehetősége, a tőkeméret különbözősége ezt jó ideig illúzióvá teszi. Ennek a helyzetnek a kiegyensúlyozására kapjuk azokat az összegeket, amiket kapunk. Ráadásul a Magyarországról Nyugatra távozó üzleti profit eléri azt a nagyságrendet, ami onnan támogatásként érkezik – jegyezte meg Orbán Viktor.

A hazai ellenzéki pártokról szólva a kormányfő kijelentette: kormányon a baloldali ellenzék „alaposan bemutatta, milyen a valóban velejéig korrupt kormányzás, ezért az onnan jövő támadások eleve hiteltelenek és nevetségesek”, a jobboldali ellenzéknél pedig „egyszerűen be kell mutatni a valóságot, azt a bűnözői hátteret, ami a radikális világot mindig is jellemezte Magyarországon”.

Mint mondta, 2010-hez képest Magyarországon mindenkinek jobban megy a sora, aki dolgozni akar, és munkából akar megélni; „a mi kormányunkkal mindenki jól járt, az ellenzéket leszámítva\".

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.