Az osztrák hatóságok még szombaton bejelentették, hogy a rendőrség megszigorította a biztonsági intézkedéseket Bécsben, miután hírszerzési értesülések szerint terroristák karácsony és újév között támadásokra készülhetnek az osztrák fővárosban és más európai nagyvárosokban is.
Németországban jövőre legalább 17 milliárd euró közpénzt fordítanak a menedékkérők ellátására a feladatért felelős tartományi kormányok a Die Welt című lap összeállítása szerint. A költségek ennél jóval nagyobbak is lehetnek, mert a tartományok pénzügyi tervei a szövetségi kormány legutóbbi hivatalos előrejelzésén alapulnak, de a prognózisban szereplő 800 ezer helyett több mint 1 millió menedékkérő érkezett idén, a kiadások egy részét pedig nem tartományi forrásokból fedezik, hanem a központi büdzséből.
Az is növeli a bizonytalanságot, hogy nem tudni, miként alakul a menekülthullám jövőre. Ezért előfordulhat, hogy év közben pótköltségvetést kell készíteni – közölte a Die Welttel a Hessen tartományi pénzügy-minisztérium.
A szövetségi kormány havi 670 eurós fejkvótával támogatja a tartományokat, ezt a menedékjogi kérelem elbírálásáig fizetik. A terhek nagy részét azonban így is a tartományoknak kell kigazdálkodniuk, és egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a kiadások nem csökkennek, ez pedig veszélybe sodorhatja az úgynevezett adósságfékszabály betartását.
Az osztrákok többsége borúlátó a 2016-os évet illetően, a kedvükre elsősorban a menekültügyi helyzet és az európai terrortámadások nyomják rá a bélyegüket – derült ki egy felmérésből, amely szerint Ausztriában több évtizedes mélyponton van a közhangulat. Az utóbbi negyvennégy évben – mióta a felmérések készülnek – egyedül 1982-ben bizonyult rosszabbnak a helyzet, akkor 64 százalék volt a pesszimisták aránya. Örömre a nők, a 60 év felettiek, valamint az alsóbb társadalmi rétegek látnak a legkevésbé okot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!