Buszokból és mentőautókból álló konvoj indult meg Zabadániába és még két településre, ahonnan a lázadók mellett BBC szerint legalább háromszáz családnak szabad elvonulást biztosítanak az ENSZ égisze alatt, a szeptemberben megkötött egyezség értelmében. Az MTI ugyanakkor az OSDH-ra hivatkozva azt írja: 338 civilt menekítenek ki.
Ahogy korábban mi is írtunk róla, Irán és Törökország közvetítésével a libanoni határon fekvő Zabadániban, illetve Idlíb tartomány két falujában sikerült leállítani a harcokat. Míg előbbi a síita Hezbollah, utóbbi a szunnita lázadók kezén volt.
A BBC szerint az utóbbi városok lakóit először Törökországba viszik, és csak utána Libanonba. A Vöröskereszt nemzetközi szervezet szerint a libanoni Vöröskereszt, a szíriai Vörös Félhold és az ENSZ közösen vesznek részt az akcióban.
A Törökországba induló – javarészt szunnita – fegyveresek később visszatérhetnek az ellenzéki erők kezén lévő területekre, vagy maradhatnak gyógykezelésük idejére – hangzott el a tárgyalásokhoz közeli ellenzéki forrásból az MTI szerint. A síita fegyveresek pedig a szunnita lázadócsoportok ellenőrzése alatt álló területekről vonulhatnak el Libanonba, ahol a Hezbollah viseli további gondjukat.
Ali Haidar, a megbékélési ügyek szíriai minisztere hétfőn úgy nyilatkozott a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez köthető al-Manar televíziós csatornának, hogy várhatóan a síita harcosok is visszatérnek majd Szíria más területeire.